Hajdú Imre írásai

1956... A reggeli fényben az üres ágyán megfordult. Kicsit homályos szemekkel nézett az esőtől könnyező ablak felé. Az elmúlt hetek eseményeire gondolt. A tüntetésre, ahol együtt fogták egymás kezeit. A dalukra, amit énekeltek, miközben a Molotov koktélok repkedtek át a fejük felett. Pár nappal azelőtt még hittek egymásban. Soha nem hazudtak a másiknak. Aztán valami megfordult. Ő aznap is kiment tüntetni, várta a másikat, körbe-körbe nézett. De nem látta az ismerős kezeket. Felkel a nap Üres minden Belülről már a képeket is elloptad tőlem. A szívem magányosan dobog A lelkem is kiürült Mindent adtam mit lehet. Én ennyit adhatok mondtad És észre sem vetted, hogy elárul a kezed.  A túloldalról, rendőr ruhában masírozott felé egy ismerős kéz, egy tekintet. A gumibot végigcsapott az oldalán. Fájdalom, roskadt össze a test. De szíve már percekkel azelőtt meghalt.

Ahogy ígértem, jöjjön a politika.  Vékony jég... veszélyes víz... fekete autó... öngyilkos írói feladat. Úgy kell írni, hogy az értse, akinek szól. Minden író így szeretne gondolatokat közölni olvasóival. Persze néha túllövünk a célon. A szavaknak ereje van. Akár (ön)gyilkos ereje. A toll régóta fegyverként  szolgál . Vigyázzunk kinek adjuk annak el hegyét... Először is leszögezem, régen nagy "hívő" voltam, azaz ha pozicionálni kellene magam a politikai térben, akkor egyértelműen jobboldali gondolkodásúnak mondanám magam. Egy barátom, akivel a minap politikai vitát folytattam, szememre is vetette, hogy "de hát pont te győztél meg, hogy rájuk kell szavaznunk, én csak hűséges vagyok". Leszögezem, én is! Én továbbra is jobboldali értékeket vallok.  Én híve voltam a ruszkik hazának, hogy nekünk István királyunk megszabta az irányt, és abban is hittem, hogy 56-ban volt értelme harcolni. Mindemellett hittem a multi ellenességben, a vállalkozásbarát adóhatóságban vagy a  p...

  „Elemzés és összefoglaló" „A tanácsadó II.” – miért különleges ez a történet?  Ha valaki kézbe veszi „A tanácsadó II.”-t, hamar rájön, hogy itt nem egy szokványos regénnyel van dolga. Ez a mű egyszerre családtörténet, szerelmi dráma és lélektani utazás, amelyben a főhős, Noémi sorsán keresztül olyan kérdésekbe ütközünk, amelyek mindannyiunkat érintenek: szerelem, hűség, trauma, anyaság és önazonosság. Többrétegű történet A cselekmény időben előre és hátra ugrál. Gyermekkori sebek, felnőttkori döntések, és terápiás beszélgetések váltják egymást, mintha egy mozaikdarabokból álló képet raknánk össze. Ez a szerkezet adja a mű feszültségét – az olvasó mindig új szemszögből lát rá ugyanarra a történetre. A „tizenhatodik én” A regény egyik legerősebb eleme Noémi belső világa. Ő nem egyetlen hangon szólal meg, hanem tizenöt különböző ént hordoz magában: a szerelmest, a gyermeket, a védelmezőt, az érzékenyt vagy épp az erotikus ént. Ezek vitatkoznak, támogatják vagy akadályoz...

Szereplők: Főszereplők: Noémi - anya, a történet központi karaktere Bence - Noémi barátja / később párja Szilvi - Noémi és Dani kislánya (3 éves) Dani / Kiss Dániel - Szilvi apja, Noémi barátja, majd férje, és exe Noémi családja: Éva - Noémi és Betti édesanyja Betti - Noémi húga, Éva lánya, 6 évvel fiatalabb Noéminál István / Pista bá - Noémi és Betti apja, a sorozat közben elhunyt Külső / segítő karakterek: Márti - Bence / Noémi terapeuta / pszichológus Terike - Márti kolléganője, kisebb háttérszerep Viki - Dani szeretője, a történet szerint “ribanc” idősebb Kiss Dániel — Dani apja, a történetben “Lucifer”, Kiss és fia Trans Kft főnöke Sándor - Viki első főnöke, Márti férje Kocsmai / háttér szereplők Anyakönyvvezető (esküvőn) Helyi pap (temetésen) Kocsmai cimborák, szomszédok, vendégek Noémi énjei: Központi én - ez maga Noémi, amit kifele látunk Nyitott én - felszabadult én (nyaralás, rövid boldog pillanatok). Szerelmes én - női én (szerelem). Bizonytalan én - a helyzetekben dön...

A boldogsághoz sokszor nem a vágyaink teljesülése, hanem a teljesült valóság pozitív megélése szükséges... - Költözzünk össze! Ha nem tesszük, akkor én megőrülök. Máshogy nekem nem megy. Noémi tekintetében minden benne volt, a félelem, a bántás, a megbánás és a megcsalás szégyene is. - Utálom magam, de ismét... - csuklott el a hangja a nőnek. - Na neee, két napja vagyunk itthon...?! - Bence, segíts nekem! Könyörgöm. - Csak ennyi volt  Crikvenica? - nézett a lányra szomorú tekintettel a fiú, majd szemeit lesütve, lehajtotta a fejét. - Segíts! Kérlek! A férfi csak nézett maga elé, és gondolkodott. - Mit tehetek még?! Én már mindent odaadtam neki. MINDENT! - szólalt meg benne egy belső hang. A fél életem rááldoztam. A szívem, a lelkem... - Akarom! - mondta Noémi, és erősen megragadta a férfi két kezét. - Undorodok magamtól, hogy nem tudlak megbecsülni. De őt is akarom. Ő az enyém, nem azé a riba:ncé - fakadt sírva a nő. - Ez így nem megy - jelentette ki Bence. - De szeretlek!!! ...

Járhatunk pszichológushoz, olvashatunk millió személyiségfejlesztési könyvet, kérhetünk bárkitől külső segítséget, de szembenézni a belső problémáinkkal, legyőzni azokat, a végén mégis csak saját magunknak kell... - Milyen volt a hely, ahol voltatok - faggatta Betti a tesóját. - Crikvenicán bent laktunk a városban. Egy csinos kis emeletes ház felső szintjét kaptuk meg, ahol egy nagyobb és kisebb szoba állt a rendelkezésünkre. Volt egy kis konyhánk, egyben egy nappalival, ahol beszélgettünk, társasoztunk vagy épp itt tudtunk TV-zni is. A nappali rész két ablaka a tenger felé nézett. Innen láthattuk a csodálatos tájat és a nagy hajókat, ha épp nem lent voltunk a parton. Az esti fényekben káprázatos volt az egész. Szilvi sokszor az ablakban aludt el... - Fürdés? - kérdezte Éva. - A tengerparton - viccelődött Noémi az anyjával. - Persze, hogy volt, volt egy szuper kis vizesblokk rész, külön tusolóval és mosdóval - nevetett a nagylánya. - És Szilvi? Ő veled aludt? - Anyaaaa! Sétával a tenge...

Márta aznap ebédidőben kiugrott a közeli kis étterembe. Ahogy végzett az ebédjével, az utcán Noémit látta maga előtt épp sietni, vélhetően a konzultációra. - Én is igyekszem, még a páciensem beelőz - gondolta Márta. - Ezek a pesti utcák, itt magassarkúban még sietni is kihívás - elmélkedett , de mégis gyorsabban kezdte el szedni a lábait. A cipősarkak kopogása, úgy hatott, mint az egymással versenyző jazz zenészek játéka, ami céljához közeledve átvált pianóba. A klinika bejáratához már egyszerre érkeztek. - Jó napot kívánok doktornő - üdvözölte őt a fiatalasszony. - Üdvözlöm Noémi, ha már így összefutottunk, gyerünk együtt - javasolta Márta. Menet közben pár udvarias mondaton kívül nem sokat szóltak egymáshoz. Az irodája titkárnői előterébe a pszichiáter engedte be a lányt.  - Úgy látom, kollegina még valahol bóklászik, nem ért még vissza az ebédjéből. Noémi körbenézett, és a szokásos kis kellemes környezet fogadta, az oda nem illő kis festménnyel, valamint a kedvenc orchideájával....

Van amikor merni kell felvállalni, amit érzünk, és ha nem félünk megmutatni, kiadni magunkat, akkor a szeretet gyógyítani is tud. A három évesek még látják, amit mi felnőttként már nem... - Szia felmehetek? - Gyere. - Van Szilvike is? - Mi van, félsz tőlem? Gyere már. A férfi felsétált a harmadik emeletre, és az ajtóban épp csengetni akart, mikor kinyílt az ajtó. - Szia szívem. Be mersz jönni? - nevetett Noémi. Bence beljebb dugta a fejét, de semmi örömujjongást nem hallott, így kétkedve lépett tovább. - Bent van a szobájában. De mondtam, hogy nem beszél.  Már több, mint egy hete. Bence levetette a cipőjét, és beljebb ment. A kisszobában a babaházával játszó Szilvit pillantotta meg, aki ahogy őt észrevette, azonnal felállt és odafutott hozzá, majd a nyakába ugrott. - Szia csöppség! Mi van veled? - kérdezte Bence, aki válasz helyett, egy nagy puszit kapott a lánykától. - Mesélsz nekem valamit? A kislány kikavargózott a keresztapja öleléséből, majd a kezénél fogva odahúzta a kis aszt...

A születés maga a csoda, a mennyország. A válás pedig a pokol. Főleg egy gyereknek... Noémi már pocaklakóként is imádta a kis jövevényt, de lánya születése felszabadított benne minden anyai érzést, hormonokat, pszichét, de még talán annál is sokkal-sokkal többet. Dani és ő is várva várta a pillanatot, amikor világra jön a kis Szilvi. A férfi bent volt a szülőszobában, amikor megtörtént a nagy esemény. Csodaként élte meg, és hálát adott Istennek, hogy jelen lehetett kislánya születésénél. Miután felsírt az újszülött, nem sokra rá az orvos az apa kezébe adott egy steril ollót, és ennyit mondott, mutatva a két csipesz közti szakaszra. - Tessék csak elvágni kispapa! Aztán minden csoda három napig tart, főleg, ha nem vigyázunk rá kellően... Noémi a kórházból való kikerülése utáni első egy-két hétben összenőtt gyermekével. A szoptatások, altatások, a pici feletti folyamatos gondoskodás, felemésztette Noémi energiáit. Éva sokat volt ugyan velük, az első időkben náluk is aludt a kisszobában, d...

Amikor megszabadulsz az addig életedet nyomasztó súlyos tehertől, akkor mint egy nehezékeitől elszabadult színes légballon - amit égbe röpít egy kis lángocska -, te is megtanulsz repülni. Boldog leszel, és nem érted, hogy mitől könnyűek a lábaid, mitől szárnyalnak a gondolataid és honnan jön ez az addig nem ismert érzés... életedben először szállni tud a lelked is. Pedig csak valami kialudt, és egy kis fény gyúlt helyette... Apja halála után Noémi elköltözött otthonról, összeköltöztek barátjával, Betti pedig az anyjával maradt a szülői házban. A házimunka mellett, az alig tizenhat éves lány, lelki támaszaként is segítette a magára maradt édesanyját. Hogy ne a múlt fájdalmai idéződjenek minduntalan vissza, a lány sokszor csalta el Évát erre-arra, hol a városban sétálni vagy egy moziba, egy koncertre, hol meg egy pesti plázázásra, de volt olyan is, amikor tesóját látogatták meg. Csak ne otthon! - bujkált Betti fejében valami rejtett keserűség. Amikor mégsem mozdultak ki, a házban egyikőj...

Amikor  egy nő és egy férfi hosszú évek kitartó munkájával egymás legnagyobb bizalmasaivá válnak - akkor már nem simán házastársak, nem csupán a legjobb barátok vagy bármilyen viszonyban is vannak egymással -, ők szövetségesei lesznek a másiknak. Az ilyen kapcsolatban lévők ezt úgy mondják,  Te és Én, együtt a "Mi" vagyunk... Noémi barátjánál a "Mi" határait feszegette. Bence a számítógépének monitora előtt ült a sötét szobában - az íróasztalán kétkézzel könyökölve, tenyerébe temette arcát -, és visszaemlékezett.  2009. szeptemberében volt a z első villanás.  Már Noémi gimnáziumba kerülésének első napján felfigyeltem rá. Egy évfolyammal jártam felette. Az év elején jobban kiszúrja az ember a megszeppent gólyákat. Így tűnt fel számomra a felettébb vonzó fiatal lány is. Noémi középmagas, szőke, egyenes hajú, kék szemű, vékonyka szépség volt. Finoman sminkelt arca, mályva színű rúzzsal kihúzott szája, a szépen kifestettek szemeihez illő nagy szempillái, szinte repdeste...