Hajdú Imre írásai

Nincs annál fájdalmasabb látvány, mintha egy éhes ff. gasztroblogger Szilveszter éjjelén magányosan éhezik otthon. Ha ezt egy Kusturica filmben néznénk, szívfacsaró látvány lenne. Ennél csak egy kegyetlenebb létezhet, ha mi vagyunk a film főszereplői. Éhes blogger szilveszterre pekingi kacsával álmodik. Hogy az álmok tengere ne csupán a vágyak tengere maradjon - no meg a fenti film nehogy valósággá váljon -, tennünk is kell valamit ezért. Persze egy ízig-vérig ff. blogger ilyenkor nem a pénztárcáját veszi elő elsőnek, számolva annak üres mivoltával, de nem is a piacot keresi fel, sőt még csak nem is vásárlással múlatja a drága idejét, hanem szokásához híven, listát állít. Persze felhívom a figyelmeteket sorstársaim, hogy egy ilyen lista csak végszükségben kerülhet elő, szóval a napi ebédetekhez, nap mint nap... Ma rendhagyó módon ezt a szabályt megszegve, az esti vacsorámhoz bogarásztam a fejemben vacsorapartnerek után. Szilveszter napjára ébredtünk. Ilyenkor a legtöbb...

Ha az ember egy életen át felépített valamit, az a szívéhez nő. És ha, azt egyszer át kell adnia valakinek, az még akkor is nehéz, ha az utódod éppenséggel a saját édes fiad. Olga a Fenekesi út 33. első emeletén, az egyik irodaszoba csukott ajtaja mögött hallgatta, egy régi ügyfelük soros panaszait. Szabó Béla, egy többmilliárdos ZRt. ügyvezetőjeként zsörtölődött neki. Felvezetésként, az alkalmazottai hozzáállását savazta. - Olgácska, higgyen nekem, ezek az emberek nem akarnak semmit, csak a pénz, amiért bejárnak dolgozni, miközben a cégem vérét szívják. De amikor baj van, és a vállalatnak lenne szüksége rájuk, akkor nem hajlandóak egy kis áldozatra sem, elárulják azt, vagy épp csak lelépnek. Szabó úr a kis előjáték után, persze rátért a lényegre is, a saját fiai miatti panaszáradatát zúdította Olga nyakába. A szokásos havi lelki segítség mellett, ezúttal valami jogi megoldást is várt volna tőle. - Tudja kedvesem, hetven évesen lassan nyugdíjaznom kellene magamat. De ...