Szülők vagyunk!
Szülők vagyunk... kódolt öngyilkos hajlammal... Százhuszonkettedjére hallgatom egymás után a Vad Fruttik, Lehetek én isét... A zene ordít! A lányom mögém jön, megérinti a vállam, megsimogat... és én összerándulok. Százhuszonhárom... Százhuszonnégy... Lehetek én is, lehetek én is...!!! Tizenkilenc éve, egy júliusi hajnalon azt hittem, hogy a világ leggyönyörűbb érzése futott át rajtam... apa lettem! Talán tévedtem. A Jó reggelt Vietnámból Robin Williams ordította a "jó reggelt Vietnám"-ot! Amikor egy szörnyű esti napon - pár hetesen -, előbb lila, majd kék lett a védtelen csöppség, én kétségbeesetten próbáltam menteni az életét. Akkor érzetem először a tehetetlenségem, mint szülő. Az orvos utólag csak annyit mondott. - Ugyan már... nem voltak azok percek. "Túlregagálás"... - Naná! Ő tudja, ott volt... bassza meg! Ekkor néztek először szülő-hülyének. Ha valaki itt elmosolyodik, és azt gondolja, hogy persze... persze... nem voltak azok olyan hosszú...