Hajdú Imre írásai

Szerelem Kétféle szerelem létezik a világon, mondta egy ókori bölcs. Az egyik a robbanásszerű, ami elsöpör. Ne állj az útjába, ha kedves az életed! Míg a másik, ami átjár, beléd épül és szép lassan izzé-porrá éget. Ettől mentsen meg az Istened... Ők mindkettőt megélték. Robi: Jó, hogy válaszoltál, mert már pont azon agyaltam, hogy hogyan kellene kivééégezni téged (felrobbanó jel) Erika: Naaaa, neeee már! (nagyon ijedt jel) Robi: A szerelem ilyen. Végletes. Egy perc volt az életedből... (szívecske jel) Erika: Ó anyám (fekete szív) A férfi már tíz perce ült az ágyban, türelmesen várt és szerelmén gondolkodott. - Miért kaptam én ennyi szeretetet és bizalmat ettől a nőtől? Én voltam az, aki ennek a nőnek kellett vagy valamit keresett bennem? Valami elől menekült? Hogyan lehet ez ennyire szép? - Talán Luca... - és két apró könnycsepp csordult le az arcán -, ő segített. És nem is gondolt rá, pedig igen, a levél nélkül soha nem ismeri meg Erikát... - Két év telt el az els...

Valahol kellenek a szabályok... valahol meg csak akadály mindez. Róbert a tuskabin magányának biztonságában áztatta testét, fejére meleg vizet engedett. - Miért nem válaszol? - gondolkodott, majd kicsit tovább agyalt. - Egyáltalán mit is szeretnék én tőle? Az érzéseimet elmondani valakinek, aki lehet semmit nem érez irántam?! - és ahogy ezt gondolta, egy pillanatra Luca ugrott be neki. Istenem, mennyire reménytelen vagyok... Mit veszíthetek??? Sokat... ha meg se próbálom. Róbert Erika profilját nézegette és Messengerre váltott, kiválasztotta a nőt és írni kezdett neki. Róbert: Kedves Erika! Nem tudom, hogy miért megyek ebbe bele. Valahol azt érzem, hogy nem egyoldalú, amit érzek. A jelek egymásutánisága azt mondatja velem, hogy Ön is hasonlóan érdeklődő irányomban, mint én Ön felé. Kaphatnék egy megerősítést? Pár másodpercet gondolkodott, majd egy hirtelen mozdulattal leütötte az entert. - Nincs visszaút - gondolta. Három perc múlva... Erika: Megerősítve (rettentő pi...

A világ tele van csodákkal. Mi lenne velünk, ha nem mindig az eszünkre, néha a szívünkre is hallgatnánk? Erika egy darabig kereste még Róbertet, de társai mesélték neki, hogy a prof kilépett... Nem tudta hova tenni a dolgot, de így számára is könnyebb volt, a lelkiismerete megnyugodhatott, elfelejthette az érzést, ami valamiért oly közel hozta őt a férfihez. Kicsit több, mint ezerkétszáz napra törölte is azt... Erika ezen a reggelen egy szerelmes összebújás után kihagyta a soros edzését, inkább ágyban maradt és visszaaludt. Férje távozásakor, az ajtó csukódására felriadt, ránézett az órára, majd elégedetten a másik oldalára fordult. A meleg ágyában még egy utolsót nyújtózott, amikor jelzett a telefonja. Az ágy melletti kis asztalkán lévő mobilja felé nyúlt, de nem érte el azt. - Akkor alszom még egy picit. Magára húzta a szeretkezésük meleg illatát, paplana alá bújt és egy picit gondolatainak magányába burkolódzott. Az újabb pittyenésre mégis feladta. - Ne már, mi leh...

Ne várd a csodát, nyisd ki a szíved és adj új esélyt önmagadnak. Bízz benne, hogy a nem hitt kapcsolatok fáiba is élet költözhet... 1991 szilveszterén egy barátjukon keresztül ismerték meg egymást. Majd másfél év szerelem és együtt járás után, 93 szép meleg nyarán házasodtak össze. Az ezt követő pár évüket a két gyermekük születése festette csodálatossá. Előbb Klárival, rá két évre egy fiú gyermekkel, Petivel ajándékozta meg őket a sors. Az első időkben minden szép volt, a világukat idillinek érezték. Luca a gyerekekkel otthon maradt és többnyire egyedül gondoskodott róluk. Eközben Róbert az egyetemi kötelességeit próbálta maximálisan teljesíteni. Férj-feleségként sokat dolgoztak kapcsolatuk- és kis családjuk boldogságán. De ahogy teltek az évek, a nap mint napi küzdelmek felőrölték erejüket. A belső nehézségek mellett, a külső körülmények se nekik kedveztek. A gyerekekkel töltött idők után, a kétezres évek elején rájuk tört a válság. Luca előbb visszament dolgozni, ...

Sok embernek nem elég egyszer vagy kétszer ugyanabba a folyóba lépnie... A sors nem kegyes, addig állít elénk újabb és újabb hasonló akadályokat, mígnem egyszer csak teljesítjük a kihívását... Pár nap telt el a találkozásuk óta, Róbertet folyamatosan foglalkoztatta az ismeretlen szőke nő. - Valami jel! - könyörgött Istenéhez napokon keresztül. De mindhiába, teremtője nem volt kegyes hozzá. Egy fárasztó napon, amitől épp semmit nem várt, az egyik előadásának szünetében fáradtan lerogyott a folyosó egy szabad székére. Kezeit a nyakán összekulcsolva hátradőlt és lehunyta szemeit. Kicsit meditálni próbált. Majdnem sikerült, mikor egy ismert illat felriasztotta. Felnézett. A mellette lévő széken Erika nézegette a telefonját. Ő, aki találkozásuk óta foglalkoztatta minden idegsejtjének teljes szinaptikus hálózatát. - Ez most hogyan? - állította le az agyműködését a kívánságának váratlan beteljesülése. A gyomra teniszlabdányira szűkült össze. Száján csak a múltkori egyszerű...

Aki a tűzzel játszik, sokszor elégetheti önmagát. A nő inkább elmenekült a lángok elől... - A tűzzel játszom - gondolta a professzor. Az előadása alatt végig az ötödik sorban jobbról a harmadik széken ülő szőke nőt figyelte. Valami felzaklatta - gondolta. Próbált vele felvenni egy metakommunikációs kapcsolatot. Tudnom kellene a miértjét - mantrázta magában. Ő sem tudta, mit várt, de válasz nem kapott... Rajta és Erikán kívül már senki nem maradt a teremben. A férfi zavartan, leszegett fejjel keresgélni kezdett a táskájában. Erika mögé lépett. - Kopp kopp... - hallotta agyhullámainak távoli messzeségéből. Kicsit gondolkodott, hogy mi is történik most vele, és hirtelen tűzforró hidegrázásként futott át rajta egy gondolat. A nő megsimította a vállát, mire egy régről ismert illat idéződött fel benne. Félelmetes - gondolta. Megrezzent, hirtelen a levegővétel is nehézzé vált számára, a gyomra liftezni kezdett, de erőt véve magán, a nő felé fordult. - Professzor úr, ez kiese...

A kikövezett út csak arra jó, hogy ne veszíts, de ha igazán többet szeretnél, azért csapást kell taposnod... - Odaülhetek az asztalodhoz? - kérdezte Viktor a feleségét. - Miért, nincs már szabad hely a te asztalodon? - morgolódott az asszony. - Pár témát még át szeretnék lefekvés előtt gyors nézni, de kiégett az asztali lámpám izzója - válaszolt a férfi. - Mindent hagyj úgy, ahogy van! - szólította fel férjét Erika -, egy holnapi tárgyalásra készítettem elő a dolgaimat. Viktor leült. A könyvek és a jegyzetek halomban álltak a nő asztalán, azért próbált egy tenyérnyi helyet kiszorítani magának is. Ahogy rendezkedett, az egyik kupac alól kihullott egy üresnek látszó papírlap. Lehajolt érte és vissza akarta tenni a helyére. - Mi ez a telefonszám? - kiáltott át a dolgozóból a másik szobába Erikának. - Milyen telefonszám? Egy csomó névjegy van az asztalomon - szólt vissza a feleség. - De erre a papírra római számokkal ráírta valaki a számát - válaszolt Viktor. - Micsoda? - kö...

A levél A férfi a kezébe fogta a levelet és könnyes szemekkel olvasta ezerszer és ezeregyedszerre is. "Kedvesem! Vigyázz majd magadra, én többé már nem tehetem. Vigyázz a gyerekekre, már itt a földön csak neked lesz rá lehetőséged. Mit írhatnék még neked így utoljára? Megfoghatatlan, hogy miért nem a fény. Talán, mert soha nem a vizualitásban éltem. Mindig is a gondolataim voltak, amik irányítottak. Az érzés sokkal többet jelentett nekem, mint a szimpla látvány. A világot nem a retinámra vetített képen keresztül ismertem meg, hanem a keletkezett érzések illatán át. Az agysejtjeimbe vésett szúrós szag. Amikor megláttam valamit, társítottam hozzá egy gondolatot. Ami a múltból megmaradt, az sem a fény volt; nagyanyám sziluettje, csak fogódzó az emlékéhez, apám arca, csak vonalak összességéből állt össze bennem, elmúlt barátaim, számomra fontos emberek képei, csupán csak fotóként maradtak meg a fejemben. De ami az árnyékuk párlatából mögöttük maradt, az temérdek. Így...

Egy szám, egy jel... lehet akár a kezdet. Mesélj magadról, mondja a férfi a nőnek, keress és bátortalanul várja a választ... A sors már annyiszor játszott vele, néha véresen komoly és csúnya játékokat. Három év, ennyivel pörgette vissza az időt. - Kerestem őt, de mint aki soha nem is létezett... Aztán kis időre hirtelen felbukkant a semmiből - szállingóztak vissza az egyre sűrűbb emlékmorzsák a fejében. De mint a villám, ahogy jött, ismét el is tűnt... És most megint itt van - kihúzta magát és mélyet sóhajtott, hogy lassítsa szívverését. Ahogy így újra és újra lepörögtek az események a fejében, megpillantott egy üres lapot a pult mögötti asztalon. - Adjunk a sorsnak egy utolsó esélyt - gondolta. Pincér Prof. Dr. Kiss-János Róbert egy tollat vett elő a csikkzsebéből, és versenyre hívta teremtőjét. Mintha véletlen kerültek volna oda, a papír sarkára római számokat rajzolt, XXX CMXLV MMMCXIV. Az arra sétáló pár közeledtére a madarak felröppentek a tóparti fák ágairól. Előbb az árnyékuk ér...

Néha elég egy érintés, ami megérint... Ahogy a Facebookon rátalált, már minden világos lett előtte. - Tán három éve is volt - gondolta. Mennyi változás. Félelmetes, fel se ismertem. Hátrafésült fekete haj, balbo szakáll, kisimultabb vonások... és ez az összeszedett megjelenés?! Mindig is mondtam, hogy a férfiaknak mennyivel könnyebb, az idő is nekik dolgozik - morfondírozott a nő, amikor Edit hangjára lett figyelmes. Kicsit bosszantotta, hogy épp most kellett megérkeznie, még kicsit kutatott volna az emlékeiben, de udvarias mosolyt küldve, az asztal egyik üres székére mutatva, leülésre invitálta az érkezőt. Prof. Dr. Kiss-János Róbert teste hajnali két óra tizenhét perckor részlegesen feladta. Három dupla kávé, egy xanax-frontin koktél és némi scotch whisky se segített rajta. Lestrapáltan, félhullaként dőlt le az ágyába. A bevetetlen hálótárs már több éve egymaga próbálta csendesen szolgálni a professzor nyugalmát. Sikertelenül. A másod- és harmadállása nyomasztóan l...

Néha egy mondat is elég... Ha azt veszed észre, hogy a sors szálai egy irányba rendeződnek, fontos felismerned és megragadnod a pillanat lehetőségét. A magas, szőke, elegáns megjelenésű nő határozott léptekkel közelített a helyszín felé. Szokás szerint a héten is hegyén-hátán voltak a találkozói, de még így is pár perccel hamarabb érkezett a megbeszéltnél. Szemével kutatva körbenézett, de nem látta még Editet, így leült az egyik számára szimpatikus asztalhoz. A kávézó terasza a tavaszi napsütés melegségét sugározta szét a világba. A környező fák és bokrok ismét megmutathatták szépségüket. A méhek szorgosan röpködtek és zümmögték körbe a szivárvány színeiben pompázó virágokat. A járókelőket a gőzölgő kávé és a teraszt körbelengő friss illatok keveredése csábította beljebb és beljebb. A pincér és a nő összenéztek, az előbbi kérdőleg felemelte mutatóujját, mire a másik a fejével egy finom nemet intett, majd kezével jelezte, hogy kicsit később. A pincér megfordult és eltűnt...