Hidak

Ahogy ígértem, jöjjön a politika. 
Vékony jég... veszélyes víz... fekete autó... öngyilkos írói feladat.
Úgy kell írni, hogy az értse, akinek szól.
Minden író így szeretne gondolatokat közölni olvasóival.
Persze néha túllövünk a célon. A szavaknak ereje van. Akár (ön)gyilkos ereje. A toll régóta fegyverként szolgál. Vigyázzunk kinek adjuk annak el hegyét...

Először is leszögezem, régen nagy "hívő" voltam, azaz ha pozicionálni kellene magam a politikai térben, akkor egyértelműen jobboldali gondolkodásúnak mondanám magam. Egy barátom, akivel a minap politikai vitát folytattam, szememre is vetette, hogy "de hát pont te győztél meg, hogy rájuk kell szavaznunk, én csak hűséges vagyok".
Leszögezem, én is!
Én továbbra is jobboldali értékeket vallok. 
Én híve voltam a ruszkik hazának, hogy nekünk István királyunk megszabta az irányt, és abban is hittem, hogy 56-ban volt értelme harcolni. Mindemellett hittem a multi ellenességben, a vállalkozásbarát adóhatóságban vagy a polgárbarát rendőrségben, az emberi becsületességben. 
Bíztam a hősömben.
Most is követője vagyok... 
És nem csak úgy maradtam, nem véletlen nem vettem ki a checkboxot mellőle, őszintén érdekel, hogy a "hősöm" hogyan változik. Egyidősek vagyunk, 63-asok... 
Szeretek foglalkozni a pszichológiával. A magam jellemfejlődését hasonlítgatom az övével...
Volt idő, amikor még majdnem egy körbe is kerülhettünk volna. Volt idő, amikor talán még beléphettem volna a politikába is. 
Aztán az utunk elvált. Én mára piciny kis alkalmazott és még kisebb amatőr író lettem... Ő a legnagyobb politikussá vált.
És csak nézem, elemzem, hogy miként juthat valaki ide, más oda.
Egyikőnk a történelem könyvekben lesz benne, a másikunk az írásaival próbál megmaradni az elmúlása után, a szerettei emlékezetében.
Hogy ki hagy nagyobb nyomot?
Nem én.
Erről már rég lemondtam. Örömmel. De az a nyom, amit én hagyok, remélem amíg megmarad, minden ismerősömnek, követőmnek pozitív lesz, semmilyen történelemkönyv nem tudja azt átírni...
Mi a különbség a huszonéves régi és hatvanas új énem közt?
Talán akkor szerettem volna idősebb lenni, mára fiatalabb...
De komolyan. Talán a félelem megélése.
Ellentétben sok régi barátommal, mára már nem attól félek, ha azt mondják, ha azt hallom, azt sulykolják, hogy félni kell! 
Mára már csak a realitásoktól félek. 
Most az ország sorsa, a szeretteim jövője miatt félek.