Hajdú Imre írásai

A történet kitalált, nem az élet hozta. Akinek inge, se vegye magára! Legfőképp ne jelentse fel Pinokkiót! KÖNYÖRGÖK ;-) A minap küldték el a Tündérek nekem Díxibaba sértettségtől fűtött levelét. "Feljelentelek titeket, egy ügyvédi irodát fogok rátok küldeni... Mennyi pénzetek van, mind elszedem tőletek??? Mindenki tudja, hogy vörösbékanyál3 nem más, mint Ziberichercher Béluska, aki minden tisztességes portálról ki van már tiltva..." (ezeket a József Attilai sorokat, persze helyesírási hibáktól hemzsegő verzióban képzeljétek el, amit kódfejtőként kell értelmezni, hogy egyáltalán el tudja az emberfia olvasni.) Nem szoktam Ziberichercher Béluskát védeni, sőt. Kérdezzétek meg őt magát, hogy kit utál legjobban, és miért? Lehet engem említene, mert már párszor összekötöttem vele a bajszot, mert védtelen írópalántákat próbált alázni. De...! És a "De" után lévő "..."-okon a Díxibabák gondolkodjanak el. Mennyivel különbek ők Béluskánál? Béluska...

"Marcus Aurelius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szikrája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az emberekkel, s ami az utána következő időben történhet még." Márai; Ez igaz egy nőre is... Amikor az ember a húszas évei elején leledzik, a világot ki tudná fordítani a sarkaiból. Hite szerint már mindent tud, minden erővel rendelkezik, így teljes elánnal fut neki az életnek. Az első pofonok majd ekkor jönnek..., mire "akiben világít egy szikrája az értelemnek", hamar rájön. - Nem ismerem önmagam, az embereket! - kiált fel a felismerés az ifjoncban. Mitévő legyen az emberlánya, ha megérinti az első csalódás szele? Először is kezdje el megismerni önmagát. Ha a fenti bölcseletet átgondoljuk, van rá még másik húsz éve, hogy mindez sikerüljön. De akkor mi legyen a szerelmekkel, a munkában való sikerek, kudarcok megélésével? Hogyan szüljön gyermekeket vagy épp mit tegyen az élet útvesztőibe...

Valamikor, amikor elkezdődött nagyon szerelmes voltam... aztán telt, múlt az idő és a szerelem fájdalommá változott... Hosszú éveken keresztül csak ismergettük egymást. Milyen a napban? Milyen az éjben? Milyen látni az ő szemével... Olyanok voltunk, mint két összecsiszolt kavics. Ha egymás kezét fogtuk, a segítő szándék volt, mi összetartott minket. Ezerszer húztuk ki a másikat a bajból. Lehetett tél, és hó fújt arcon, vagy hirtelen jött nyári zápor áztatta el kócos hajam, mindig ott volt, dédelgetett, védett engem. Ahogy elmúltam tizenhat, dolgozni kezdtek bennem a hormonok. Egy nap arra ébredtem, hogy fura álmom volt. Vele. A testeink összeizzadtak, vad szeretkezésünk véget nem érő csókcsatává olvadt. A lágyékom tüzes lázban égett. Remegtem combjai szorításától, férfias keménységétől. Az élvezet messze elröpített, egy másvilágba, mesebeli tájakon szálltam. Vele. Amikor felébredtem, csurom víz voltam. Nem tudtam, hogy álom vagy valóság-e, amit érezek. De egyben biztos ...

Nincs annál fájdalmasabb látvány, mintha egy éhes ff. gasztroblogger Szilveszter éjjelén magányosan éhezik otthon. Ha ezt egy Kusturica filmben néznénk, szívfacsaró látvány lenne. Ennél csak egy kegyetlenebb létezhet, ha mi vagyunk a film főszereplői. Éhes blogger szilveszterre pekingi kacsával álmodik. Hogy az álmok tengere ne csupán a vágyak tengere maradjon - no meg a fenti film nehogy valósággá váljon -, tennünk is kell valamit ezért. Persze egy ízig-vérig ff. blogger ilyenkor nem a pénztárcáját veszi elő elsőnek, számolva annak üres mivoltával, de nem is a piacot keresi fel, sőt még csak nem is vásárlással múlatja a drága idejét, hanem szokásához híven, listát állít. Persze felhívom a figyelmeteket sorstársaim, hogy egy ilyen lista csak végszükségben kerülhet elő, szóval a napi ebédetekhez, nap mint nap... Ma rendhagyó módon ezt a szabályt megszegve, az esti vacsorámhoz bogarásztam a fejemben vacsorapartnerek után. Szilveszter napjára ébredtünk. Ilyenkor a legtöbb...

Ha az ember egy életen át felépített valamit, az a szívéhez nő. És ha, azt egyszer át kell adnia valakinek, az még akkor is nehéz, ha az utódod éppenséggel a saját édes fiad. Olga a Fenekesi út 33. első emeletén, az egyik irodaszoba csukott ajtaja mögött hallgatta, egy régi ügyfelük soros panaszait. Szabó Béla, egy többmilliárdos ZRt. ügyvezetőjeként zsörtölődött neki. Felvezetésként, az alkalmazottai hozzáállását savazta. - Olgácska, higgyen nekem, ezek az emberek nem akarnak semmit, csak a pénz, amiért bejárnak dolgozni, miközben a cégem vérét szívják. De amikor baj van, és a vállalatnak lenne szüksége rájuk, akkor nem hajlandóak egy kis áldozatra sem, elárulják azt, vagy épp csak lelépnek. Szabó úr a kis előjáték után, persze rátért a lényegre is, a saját fiai miatti panaszáradatát zúdította Olga nyakába. A szokásos havi lelki segítség mellett, ezúttal valami jogi megoldást is várt volna tőle. - Tudja kedvesem, hetven évesen lassan nyugdíjaznom kellene magamat. De ...

Apám mondta anno: "- Fiam, majd ha eltelik pár tíz év, rájössz, hogy akik most körülvesznek, azok nem az igazi barátaid." Kicsit megvakargatta a fejét, és ennyit tett még hozzá, de ezt már inkább magában dörmögve: "- Nincsenek is igazi barátok..." ...Én meg csak ennyit mondtam neki. - Ugyan már, nekem vannak. Mindig is lesznek. Egyik este egy barátom keresett meg. - Figyelj Károly, van egy remek ötletem. Csináljunk egy vállalkozói klubot a városban. Felkérlek téged elnöknek - mosolygott. Néztem rá, és gondolkodni kezdtem. - Mi értelme ennek? De ő már magyarázta is lelkesen. - Tudod, a baj az, hogy mindenki csak magára gondol, elvan az önmaga teremtett kis burokban. Csinálja a saját vállalkozását, mint egy rabszolga, éjjel-nappal gürizik benne, mint egy szorgos kis hangya. De az, hogy alkalmazottakat vegyen fel, bővüljön, esetleg ne is ő robotoljon, hanem azzal foglalkozzon, amivel egy vállalkozónak kell, az üzlet szervezésével, irányításával, na meg...

Nem minden bálna málna, de a málnabálna bálna. Mi lenne, ha belépne a fürdőszobába? Vizes lenne a málna lába. Vagy úszni tanulna a bálna? Netán, be se férne a kádba? És egy sovány málnabálna? Neki lenne saját fürdőszobája? Valahol réges-régen, amikor még szél se járt a téren, egyik szélcsendes esti télen, beszélgettem az én kicsiny Eszterkémmel. Az én édes lánykám, sok-sok okos kérdést tett fel nékem. - Nem értem. Apa, mondd meg nékem - szólalt meg Eszter ekképpen. Miért gonosz egy málna? Jó neki, ha másnak nincs ruhája? Mi van, ha van neki barátja? A bálnának ne legyen párja? Vagy csak irigy a málna? Netán hiányzik neki a bálna? De ha van neki kabátja, miért fázzon a bálna? Gondolkodtam mielőtt válaszoltam volna. - Édesem, ami nem lehet az övé, az a másé se legyen. Így gondolja a málna. Nem csoda ez, csak pára, mi a szemüvegébe ment, mint másnak az orrába a nátha. - De ha sétálni megy a bálna, miért nem úszni megy a málna? Hisz neki van fürdőruhája, nem használja a ...