Barátságpróba

Apám mondta anno: "- Fiam, majd ha eltelik pár tíz év, rájössz, hogy akik most körülvesznek, azok nem az igazi barátaid." Kicsit megvakargatta a fejét, és ennyit tett még hozzá, de ezt már inkább magában dörmögve: "- Nincsenek is igazi barátok..."

...Én meg csak ennyit mondtam neki. - Ugyan már, nekem vannak. Mindig is lesznek.

Egyik este egy barátom keresett meg.
- Figyelj Károly, van egy remek ötletem. Csináljunk egy vállalkozói klubot a városban. Felkérlek téged elnöknek - mosolygott.
Néztem rá, és gondolkodni kezdtem. - Mi értelme ennek? De ő már magyarázta is lelkesen.
- Tudod, a baj az, hogy mindenki csak magára gondol, elvan az önmaga teremtett kis burokban. Csinálja a saját vállalkozását, mint egy rabszolga, éjjel-nappal gürizik benne, mint egy szorgos kis hangya. De az, hogy alkalmazottakat vegyen fel, bővüljön, esetleg ne is ő robotoljon, hanem azzal foglalkozzon, amivel egy vállalkozónak kell, az üzlet szervezésével, irányításával, na meg az üzletszerzéssel. Hm..., na az nem megy az embereknek. Ahogy így mondta, egyre jobban magamra ismertem. - És kicsit nyisson, esetleg csak kapcsolatokat bővítsen, eszébe se jut, vagy ha igen, akkor nincs rá ideje, energiája.
Tovább gondolkodtam. - Végül is, én is ilyen vagyok. Elvagyok a saját kis köreimben, és ennyi. De miért is nem lépek tovább? - kérdőjeleződött meg magamban a saját tehetetlenségem.
- Na ugye, te is ezen agyalsz.
Agyaltam, de nem is értettem magamat. - Miért nincs időm nekem semmire? Miért toporgok ott, ahol vagyok?
- Tudod, ez a klub egy egymást segítő baráti társaság lehetne. Semmi, csak kapcsolatok. Kihasználnánk egymás kapcsolati tőkéjét. Te se ismersz mindenkit a városban?! - nézett rám kérdőn a barátom.
- Nem, én se ismerek mindenkit - mondtam beismerően.
- Na ugye! - csapott le a mondatra a barátom. - Kellene neked is pár befolyásos kapcsolat. Ahogy ismerlek ezer éve, profin csinálod amit csinálsz, de mégse jutsz A-ból B-be. Bezzeg a kókler szomszédod, már rég Z-nél tart... - nyitotta fel a beszélgetőpartnerem az általa is ismert fájó sebemet. - Inkább Csak F-nél - gondoltam magamban -, a Ferrarijára gondolva, de el is hessegettem az irigység foszlányait is a fejemből. - Legyen ő boldog azzal, hogy csal, lop és hazudik. Én így nem akarok boldog lenni. Nem is tudnék.

A beszélgetés éjfél utánig tartott. Gondolatok gondolatokat követtek. Mindketten lelkesen alakítgattuk az új ötletünket. El is neveztük NBC-nek (nagy biznisz centrumnak) a társaságot, amit ott a helyszínen két feles összekoccintásával meg is alakítottunk. Kiosztottuk a testületi pozíciókat is. Én lettem az elnök, és Robi a helyettesem. Az emeletről lehívtuk Gittát a feleségemet, aki ott helyben beléptettünk és egyben kineveztünk főtitkárnak.
- Meg is vagyunk. Mi hárman holnap körbetelefonáljuk a barátainkat ezzel a zseniális ötlettel.

Reggel kilenc után kezdtem. Először Pistit, az egyik tuti emberem hívtam.
- Szia Pityukám, képzeld, van egy remek ötletünk Robival. Kitaláltuk, hogy csináljunk egy vállalkozói klubot a városban. Hetente összeülnénk egy kis kávézgatás mellett meg-megosztanánk a kapcsolatainkat. Mindenki jól járhatna. A klubtagok ismeretségein keresztül te is bekerülhetnél olyan helyekre, ahova eddig esélytelenül próbáltál, de ők is bejuthatnának a te partnereidhez. Csak bizalom kell... Az meg csak van.
- Hú, ez nagyon jó ötlet, mikor is lenne ez?
- Szerdánként kilenctől egy-két órára találkoznánk a főtéri kávézó kistermében.
- Ó jaj, de kár, én pont szerdán nem érek rá. Tudod, nekem mindig akkor van kiszállítási napom. De tényleg jó az ötlet, csak hát... az a fránya szerda.
- És ha csütörtökre raknánk?
- Á, miattam ne változtassatok.
- Nem gond, még te vagy igazán az első akit hívtam. Csak te vagy az egyik legjobb barátom...
- Bocs Karcsi, de ilyen gittegyletekben én nem vagyok benne.

- Szia, képzeld, van egy remek ötletünk. Szervezünk egy helyi vállalkozói klubot. NBC a neve. Hetente összeülnénk egy kis kávézgatás mellett a főtéri kávézóban.
- Mi is lenne ez kedves barátom?
- Mondom, egy klub, ahol kapcsolatokat cserélgetünk.
- Aham. Tudod barátom, a kedvedért mindent, de nekem nem kellenek kapcsolatok, annyi munkám van, hogy már így is beleszakadok. Meg hát..., minek adjak, ha nekem nem kell, hogy kapjak?! Érted Karesz. Ugye?

- Kezét csókolom Ágika. Géza van?
- Károly, magának mindig. Kapcsolom.
Pár perc Für Elise-ével eltöltött - újra és újrainduló - komolyzenei oktatás után, megszólalt Géza mély hangja.
- Igen... ?
- Szia Géza. Tudnál nekem segíteni egy dologban?
- Persze Karcsi, aranybarátom. Mondd miben tudok segíteni neked.
- Lenne nekem egy ötletem, hogy csinálnánk egy városi vállalkozói klubot, és rád gondoltunk, hogy eljöhetnél szerdánként, mint az egyik városi prominens cég képviselője.
- Kik járnak oda Károly?
- Még csak hárman vagyunk Gittával és Robival.
- Milyen Robi, tán csak nem Saláta?
- De ő. Miért?
- Ne haragudj, de akkor én nem. Vele semmiben.
- De csak a barátságunk miatt...
- Károly, az mindig is megmarad, de én Salátával nem ülök egy asztalhoz.

Sok-sok telefon. Végigcsörgettem az összes barátomat. A telefonom címlistája már kiürült, de még mindig nem volt aki eljött volna a szerdai összeülésre. Kezdtem kellemetlenül érezni magam. - Akkor most mi van?! Nincsenek barátaim, akiket el tudnák hívni egy laza kávézásra? Mit mondok majd Robinak és Gittának? Nekik tuti egy halom embert sikerült már beszervezniük. Talán valamit rosszul csinálok... Felhívom a feleségem, hogy ő hogy áll.
- Szia édes. Na telefonáltál már? Hány tagunk van szerdára?
- Jaj, ne is mondd. Nekem még csak Klárit sikerült elhívni, tudod, a fodrászom. Ő imád társaságba járni, nagyon megörült nekem. De más... Minden barátnőm így vagy úgy visszakozott.
- Nekem is -mondtam szomorúan. Pedig sokaknál csak annyit mondtam, hogy a barátságunk kedvéért tiszteljen meg...
- Úgy látszik nincs annyi barátunk, mint gondoltuk? - kérdezte Gitta elhaló hangon.
- Most felhívom Robit. Ő hogy állhat.

- Szia Robi. Na mennyien leszünk szerdán? - kérdeztem álcázott örömmel a hangomban.
- Ti mennyit hívtatok?
- Basszus, akkor neked sincsenek barátaid? - vettem ki Robi hangjából. - És az üzlettársaid?
- Senki nem akarja kiadni a kapcsolatait. Mindenki félti, sütögeti a saját kis pecsenyéjét - mondta bús hangon Robi.
- Akkor ennyi volt? - kérdeztem keserűen.
- Elnököm, egy búcsúbulit azért csináljunk szerdán. Majd jól berúgunk.
- Ja.
- Mi barátok...