A tanácsadó II., Vallomás (6.)

Ha az embernek több személyisége van, akkor sokszor ellent kell mondania akár önmagának is.

- Mikor lesz a bankett? Ugye megyünk csajok? - kérdezte a legkisebb, a fiatalok tisztaságával.
- Hétkor kezdődik. Hogy ne mennék?! - válaszolt a lány nyitott énje.
- Ha ott lesz Dani, akkor menjünk csak - jelentette ki Noémi szerelmes énje.
- Mi van, ha együtt jönnek Bencével? - kérdezte a bizonytalan én. - Akkor inkább jobb lenne itthon maradni. Tudjátok, hogy... 
- Megoldjuk, majd kicsit szétválunk - nevetett a szétszórt Noémi. Enyém lesz Dani, ti meg majd ellesztek Bencével.
- Nem, nem, inkább az enyém legyen! - jelentkezett határozottan a szerelmes én.
- Ez így nehéz lesz - gondolkodott hangosan a lány. - Ti meg vagytok húzatva. Na jó, megtesszük, amit megtehetünk.

Amikor Noémi belépett a terembe, az már félig meg volt telve, de a hangulat még csak alakulóban volt.
- Noémi, de jó hogy itt vagy, már kezdtem azt hinni, hogy senki normális nem jön - szaladt felé az egyik barátnője.
- Pasik?
- Nézz szét, látsz valami értelmeset?
Noémi szétnézett és nyugtázta, hogy akit ő keres, annak híre hamva sincs.
- Nem - ingatta a fejét a lány, de ahogy ezt kimondta, egy pillanatra rá, az ajtóban Bencét tekintette meg. Mögötte egy magasabb, vékony izmos srác körvonalazódott. - Mintha vonatoznának - gondolta Noémi -, micsoda hülyék ezek. Dani két karja az előtte lévő Bence vállaiba kapaszkodott, és így léptek be a terembe.
Amikor Dani is észrevette őt, elengedte barátját és rögvest felé indult.
- Szia édesem, te is eljöttél? Azt hittem, hogy beteg vagy. A csajok azt mondták, hogy nem leszel.
- Itt vagyok. Ezt a bulit félholtan is bevállaltam volna. - A kedvedért - mondta magában. 
Mintha a fiú meghallotta volna a lány gondolatait, rákérdezett.
- Tényleg miattam jöttél?
Közben Noémi belepirult a saját gondolatába. - Mit mondtam? Vagy gondoltam? - szólalt meg a bizonytalan énje. - Melyikőtök volt? - kérdezte a többieket.
Nagy csend. Senki sem szólt semmit. A csöndet Dani törte meg.
- Iszunk egyet vagy táncolunk?

Noémi az estét egész végig Danival töltötte. Rengeteg nevetés. Tánc... Egy összebújós szám közben, egy óvatlan pillanatban a fiú keze egy kissé lejjebb csúszott. A lány összerezzent és ijedten próbálta a fiú kezeit eltolni.
- Mi a baj? - kérdezte a fiú, majd elvette a kezét, megsimította a lány arcát és finoman szájon csókolta őt.
A lány viszonozta a csókot. - Erre vártunk - mondta magának, és az este további részére átengedte az irányítást az érzelmes énjének...

- Te most nekem szerelmet vallasz? - kérdezte meglepetten Noémi. 
A lány énjei összezavarodtak. - Ezt most miért? - szólalt meg a lány fejében a vészcsengő. Zavarodottságukban minden benne volt, a fájdalmas múlt emlékei, a naiv gyermeki énje, a kételyekkel és önbizalomhiánnyal küzdő része, de szemben ott volt a nyitott, érdeklődő és a kapcsolódni vágyó érzelmes énje is. A tépelődésben az előbbi kettő mellé állt a szétszórt én is. - Adjunk esélyt Bencének is - súgta a többieknek -, majd megoldjuk valahogy.
A belső vívódást Noémi okos énje szakította meg.
- Bence, mi csak barátok lehetünk.
- Tudom... De ez nekem annyira nehéz. Mióta ismerlek, én szerelmes vagyok beléd. És az is fogok maradni.
- De Dani a legjobb barátod - nézett a másikra kérdőn Noémi.
- Igen, és ezért vagyok dühös magamra. Nem tehetném.
- Veled mindig olyan őszintén tudtam beszélni. Egyedül te tudod apámat is. Ne rontsuk el, kérlek!
A lány erősen átölelte a fiút, és egy puszit nyomott az arcára.
- Te vagy a legeslegjobb barátom - mondta sírva.
A két fiatal a sötét folyosó egy eldugott sarkában percekig összeölelkezve pityergett.
- Te minek bőgsz? - kérdezte Bence. Le fogsz bukni.
- És te? Egy férfinek nem illik - szipogott Noémi -, és mindenek felett, nem bőgeti meg a barátját.
- Csak akit szívből szeret... - súgta halkan a fiú a lány felé.

Az éjszakai fényekben a két szerelmes kézen fogva sétált a város kihalt utcáin. Meg-megálltak, ilyenkor összebújva csókolództak, majd tovább haladtak. Semmit nem szóltak egymáshoz, csak mosolyogtak. Aztán ismét csókolództak egyet. A lány kicsit előreszaladt, majd visszafordult, és várta szerelmét, hogy az átölelje.
Ölelés volt. Ölelés volt, de valami más ölelés, mint amit a másik fiútól kapott. Emlékezett, majd kitörölte a fejében lévő gondolatokat, és csak a pillanatnak akart élni.
- Imádlak Dani! - kiáltotta hangosan az éjszakába. - Szívből szeretem - suttogta halkan a többiek fülébe a szerelmes énje.
Ebben a pillanatban boldogság fogta el. Nem sírt, nem könnyezett, csak mosolygott a lelke.
- Én is szeretlek! - kiáltotta világgá Dani is...

Következő rész >>>