A tanácsadó II., Az esküvő (5.)

 A pillanat mulandó... a fájdalom és a barátság örök

Az anya könnyesen csillogó szemmel nézte Noémit. - Ez a lány, ez a lány... - gondolta magában. - Felnőtt. 
- Mától önálló életetek lesz édesem. Kissné Farkas Noémi asszony - mosolygott a lányára, és féltérdre ereszkedve, igazított még egyet a lánya ruhájának fodrain. - Gyönyörű vagy. Te vagy a világ legszebb menyasszonya. Anyád nagyon büszke rád - mondta az örömanya. És ezzel egyidőben el is bőgte magát.
A szobában Betti sürgölődött még egy csapat barátnővel.
- Gyönyörű vagy - harsogták kánonban a többiek is.
- Az én csodás barinőm megházasodik - lelkendezett Enikő.
Betti még egyszer elővette a kis listáját, és végignézte, hogy nem maradt e ki valami. - Pipa, pipa és pipa - sorolta magában. - Huh, minden oké. Remélem...
- Anya, lassan elindulhatunk.
Noémi még egyszer utoljára megnézte magát a nagy tükörben, bizonytalanul a húgára nézett, aki egy mosoly kíséretében a jobbkezét kinyújtva, annak hüvelykujját felfele tartva jelezte, hogy "szuper vagy tesó". 
A pillanat csodás volt, minden a tervek szerint haladt, mígnem az ajtón egy kukucskáló fej be nem nézett.
- Ne, apa! Kifele! Ne rontsd el ezt is - szólt visszafogott dühhel a hívatlan vendég felé annak kisebbik lánya. Betti feje elvörösödött. Legszívesebben eltüntette volna a föld színéről is a saját édesapját. De nem tehette. - Nem most! - mormolta önmagának.
Szerencsére a nagy forgatagban a menyasszony semmit nem vett észre a történésből. Noémi épp az őt körülvevő koszorús lányok felé fordult, majd anyjához.
- Mami, csinálsz rólunk egy közös fotót? Gyere ide Betti te is! Koccintsunk egy kis Limoncelloval!

A házasságkötő teremben már tömeg várakozott, amikor a menyasszonyi autó megérkezett. Dani szállt ki elsőnek a leálló autóból, gyorsan megkerülte azt, majd kinyitotta a kocsi ajtaját és kisegítette az aráját.

A menyasszonyt az apja vezette az oltárhoz. Sok vita előzte meg a döntést, de az anyjuk miatt, maradtak a hagyománynál.
- Apa és kész - jelentette ki Noémi -, kibírom, senki sem vehet észre semmit - közölte húgával.

- Induljunk - mondta a lány, és belekarolta az apjába.
István érintésétől bevillantak a fejébe az erőszak képei. Pár lépést követően undor fogta el. Majd kirázta a hideg. Hirtelen hányingere lett. Szédülni kezdett. A lépéseit lassított felvételnek érezte. A lábaira ólomsúly nehezedett. Azt a néhány métert, amit a teremben meg kellett tennie, egy örökkévalóságnak élte meg. Egyszer csak mintha valami megérintette volna felülről. Az érintésre, két lépés közt, önkénytelenül lehunyta a szemét. A tér-idő egy pillanatra tréfát játszott vele. Csukott szemmel körbenézett a teremben, és mindent és mindenkit látott. A sok szívet, akik érte dobogtak ebben a percben, és a bevonuló zenét halva, erőt vett magán. - Nem ronthatja el ez a féreg a legszebb napomat! 
És Noémi kihúzta magát, felemelte az állát és röpülni kezdtek a lábai a párja felé.

- Igen - mondta Dani és szerelmesen nézett a lányra.
- Igen - válaszolt a boldogságtól elpirulva a menyasszony.

A csillagos ég világította meg a lakodalmas udvart. Az emberek hol itt, hol ott kisebb csoportokban beszélgettek. Bentről hangos zene hallatszott ki. Az egyik eldugott sarokban egy piros ruhás lány és egy kissé molett fiú beszélgettek.
- Én meg fogom ölni Danit, ha nem fog szeretni téged. Neki engedtelek...
A lány csak nézett meredten.
- Tudod, hogy mit érzek - folytatta tovább a fiú.
- Bence, ezt most ne! Én szeretem Danit. Nagyon. Ő a mindenem. Te csak a legjobb barátom lehetsz. Ezt már ezerszer letisztáztuk.
- Tudom - nézett maga elé a srác. - De akkor is megölöm, ha meg mer téged bántani.
- Gyerünk be, pont a menyasszony és a vőlegény tanúja tűnik el a lakodalomban. Még azt hiszik, hogy elraboltál.
- Csak szeretnélek...

Következő rész >>>