Végzetes szerelem a buszmegállóban

Ádám és Éva már régről ismerték egymást...

Ádám már kisgyerek kora óta csüngedező szerelemmel figyelte Évát.
A történetük az óvodában kezdődött. A picurka lányka egyszer otthonról almát vitt reggelire és nem bírta egymaga megenni. Ezt látva Éva álnok kígyó barátnője, odébb lökdöste szegény ártatlant, az egyik jóképű fiú mellé.
-Adj csak neki abból az almából -sziszegte a kígyó barátnő.
Ő meg megkínálta a fiút.
Ismeretségük innen gyökeredzett.
Ádám nem bírt ellenállni a kísértésnek, beleharapott Éva almájába. Szerelem volt első látásra, de csak az ő részéről. A fiú érzelmei sajnos viszonzatlanok maradtak. Ádámot ez nagyon bántotta. Hiába rajzolt a színes ceruzáival nyíló virágokat a lánynak az óvónénitől kapott lapokra és hiába adta oda a kislapátját az óvoda homokozójában, vagy hiába verte kékre-zöldre a fiút, aki meghúzta Éva copfját, a kislány nem viszonozta az ő közeledését.

Teltek az évek, Éva és Ádám életútja szétvált egymástól. Éva megházasodott. Ádám pedig magányosan élte mindennapjait. Évának gyermekei születtek. Egy kislány, Évi és egy fiú, Béla. Éva házassága a kezdetben magas hőfokon izzott, de az idő múlásával, ahogy a meleg lepény is kihűl, az ő házasságuk is zátonyra futott. Férjével egyre lajtosabban viselkedtek egymás irányába. István, Éva férje egyre többet öntött föl a garatra. Egyre többet lett pityókás. A becsiccsantások következtében, sokszor el-el csattant egy-egy pofon is. Voltak napok, amikor Éva csak hatalmas napszemüveggel tudta eltakarni az István által okozott ütések nyomait.

Ádám soha nem veszítette el Évát. Ő nyomon követte életét. Amikor Éva a város másik részébe költözött, Ádám is követte, albérletet váltott. Így azonban messzebb került a munkahelyétől, az addigi 1 perc kocogás helyett, másfél órát kellett buszoznia. De ez az apró áldozat mindent megért. Szépen kezdődtek a napjai, minden reggel a buszmegállóban Évával találkozhatott. Éva már nem ismerte meg őt, ő azonban nemmúló szerelemmel figyelte a kedves nőt, ahogy a gyermekeit igazgatja, toszogatja fel a buszra őket. Néha még Ádám is segített nekik. Sőt, olyan is megesett, hogy Évának magának segített a felszállásban. Ilyenkor egymáshoz értek röpke pillanatokra. Éva a segítő kezet minden alkalommal udvariasan szépen megköszönte.
-Köszönöm -mondta.
Ádámon ilyenkor melegség szaladt át, egy-egy aprócska érintés az egész napját felmelegítette. Már várta ezeket a pillanatokat.
-Vajon segíthetek-e neki ma is? -ez járt a fejében minden reggel...

Történt egyszer, hogy Éva megint napszemüveget viselt, még nagyobbat, még sötétebbet, pedig nem sütött aznap a nap és felhők lepték meg a buszmegálló környékét. Így esett meg, hogy nem tudott a sötét látása miatt figyelni gyerekeire, mint rendesen. A kis Béla egy rosszcsont lurkó volt, akkor reggel is csintalankodott tesójával. A játék oda fajult, hogy meglökte a picurka Évit, aki kitorpant az úttestre, egy robogó autó elé. Ádám reflexei a helyén voltak. Ugrott és magával nem törődve elrántotta az autó elől a kislányt. Nagy fékezés és ijedt sikolyok hallatszottak csak. Ádám csupán a lányt nézte, hogy annak ne görbüljön haja szála sem!
Az autó őt ütötte el a kislány helyett.

Éva a baleset után aggódva ment be a kórházba. A folyóson ülve a doktor hangosan kérdezte:
-Kihez tartozik a most behozott balesetes?
Éva körbenézett, nem látta, hogy más jelentkezne és így megszólalt.
-Hozzám -mondta remegő hangon.
A fehérköppenyes doktor közelebb lépett a nőhöz.
-Hölgyem, a jó hír, hogy a férje túl van az életveszélyen, de sajnos van egy rossz hírem is. Kicsit várt, majd lehajtva a fejét ezt mondta:
-Amputálnunk kellett az egyik lábát. Sajnálom.
Éva nem tudott mit mondani, nem magyarázkodott, hogy nem a férje..., csak zokogott, sajgó szívvel gondolt arra, hogy ez az ember az ő lányáért áldozta a fél lábát.
Másnap virágot vitt Ádámnak és leült mellé.
A férfi arca felragyogott. Élete legszebb napja volt ez.
-Szia Éva -mondta mosolyogva és gyönyörködött a nőben.
-Szia, de te honnan tudod a nevem? -kérdezte a meglepődött Éva.
-Az óvodából, egyszer te adtál nekem almát reggelire.
Éva zavartan nézte a még mindig jóképű Ádámot, keresgélte az emlékeket a buksijában, és azt hitte, hogy a bajától mondd sületlenségeket a férfi.

A nő még hetekig járt be a kórházba. Majd amikor Ádám kikerült onnan, akkor minden nap meglátogatta őt. Sokat beszélgettek és kiderült az igazság az almáról is. A sok beszédnek sokmindene volt, csak alja nem, meg se füle, se farka, se vége, se hossza, Éva csak annyit érzett, hogy beleszeretett Ádámba. Már nem is tudta elképzelni a férfi nélkül az életét. Fontosak voltak neki a napi kis séták, amikor tologathatta a tolókocsijában a rokkant férfit. De nem csak neki tetszett Ádám, a gyerekei is oda voltak érte. Olyanok voltak ők együtt, mint egy igazi boldog család.

Egyik napon, amikor napszemüvegbe látogatta meg Éva Ádámot, a férfi felcsattant.
-Nem mehet ez így tovább, hiába is takargatod, tudom, hogy ver a férjed!
Éva sírva-ríva zokogásban tört ki.
-Eddig nem mertem mondani, féltem a szégyentől. Féltem, hogy agyon akarod majd verni és még a másik féllábad is rámegy, mert az az állat erős, mint egy bivaly.
-Ne féltsél te engem -mondta Ádám. Nagyobb a mi szerelmünk, mint hogy ez közénk tudjon állni! Holnap megkeressük az ügyvédet, aki intézte az ügyemet az autós ellen és beadjuk a válópert, ti meg már ma költözzetek hozzám!
Éva szólni se tudott. Gyerekkori elfojtott vágyak ébredtek fel benne. Ráébredt, hogy ő titokban mindig Ádámról álmodozott, csak magának se merte bevallani. Az almáját is annak a szép fiúnak adta, akire a lányok rá se mertek nézni. A homokozóban is csak dacból nem fogadta el a lapátot és a rajzokat is titokban hazalopta az óvodából, amit neki rajzolt az ő "hercege".
Egész lány korában és később is mindig arról a fiúról álmodozott, akit elsodort tőle az élet. Nagyon örült neki, hogy így utólag mégis megkapta. Nem volt már neki fontos, hogy nem az a szépfiú volt, mint aki álmaiban megjelent előtte. Jó volt neki így is. Neki a szerelmük volt a legfontosabb kincs a világon.
És mi lenne ennél fontosabb?
-Nem kell két lábbal törpölni a földön, a boldogság szárnyakat ad az embernek! -gondolta és mosolyogva várta a csodálatos másnapot...

.

Kedves olvasó, a cikket Orsolya stílusa, írásai ihlették, az ő engedélyével... játékból...
Ígértet kaptam, hogy kapok hasonlót, Pinokkiósat Orsolyától!
Várom:-)