Taposs csapást és követnek...

Avagy, hogy csesszünk szét -mint jó rovar szokás szerint szoktuk- mindent...

- Taposs csapást és követnek... Ez egy jó mondás. Tetszik nekem. De hogy nem működik, vagy legalább is itt Rovarországban nem, az biztos! Hol van a napvilágon a legtöbb feltaláló? Hol gondolkodnak még az egyszerű vérszipákok is? Hol lesz a legtöbből a legkevesebb? Miért vagyunk mi ilyenek? Nem tudom, de ilyenek vagyunk. Bele kell ebbe nyugodni? Muszáj nekünk hagyni azokat közöttünk, akik tönkreteszik azt amit mi magunk összeröpködtünk? Szívunk mi eleget így is. Nem lenne muszáj!

>
A gyerekek humócskát játszottak. Mindenki szemét bekötötték és tapsra szétrebbentek. Amikor mindegyikük röpülés közben elszámolt 100-ig, akkor levették a kendőiket és keresni kezdték egymást. Akit utoljára találtak meg, annak 12 repvőtámaszt kellett nyomnia.

Zümzüm beröpült a lyukon. Soha egyikük se szállt még be azon a lyukon. Tilos volt! Minden szúnyog tudta, hogy a szúnyogháló azért van, hogy azon nem szabad beröpülni. Tulajdonképpen ő se szándékosan tette, csak hát, bekötött szemmel nehéz volt navigálnia.
Amikor levette a kendőjét, ismeretlen helyen találta magát. Megijedt!
- Hol vagyok??? - nézelődött. Mi lesz így velem? Nyomhatom a repvőtámaszaimat - szomorodott el röpülés közben.

Zümzüm maximalista szúnyog volt. Ő volt az egyetlen, aki soha nem veszített még a humócskában. A többiek tisztelték ezért és felnéztek rá. A szabályokat is ő hozta. Mindig hagyták, hogy a fejük felett röpüljön és ő röptesse a társaságot.

- Na most leszerepelek - gondolta. Ki fog ezután bízni benne? Röpülhetek a csordával, alul.
Ahogy szálldogált ide, oda és kereste a kijáratot, hirtelen izzadságszag csapta meg az orrát.
- Jé, ez egy friss vadászmező! - csapott a homlokára és közben kettőt pördült. (Fiatal szúnyogként, elengedett kézzel még nem mindig röpült a legjobban.)
A kaja gondolatára mindent elfelejtett és elkezdtek benne dolgozni az ösztönök. Vérszomjasan haladt tovább a jelzőszag irányába.

>
Amikor végre kiröppent a lyukon, a többiek már keresték. Mindenki réges-rég meg volt már, már csak ő hiányzott.
A banda halk helybenzümmögésben várta Zümzümöt. Züzzenet szólalt meg elsőnek. Ő volt Zümzüm legnagyobb ellenszárnyasa.
- Barátaim, akkor most lássuk a repvőtámaszokat. Zümzüm vesztett - mondta diadalittasan.
- Minden zümm figyeljen rám! - szólalt meg Zümzüm. (Kis levegőt vett és körbenézett.) Találtam egy átjárót a szúnyoghálón.
(Nagy morajlás)
... és a túloldalon rettentő nagy kajahegyek vannak és csak bennünket várnak - folytatta.
- Ugyan már! - kiáltott fel Züzzenet. Mindannyian tudjátok, hogy a háló túloldala tilos terület számunkra. Ott Kemotox és Raid vár ránk és az emberek ultrahangos riasztói, meg vegyibombái - zümmögte fogai közt Züzzenet dühösen.

>
- Késő délután megyünk - mondta Zümzüm. (Körülbelül a negyed csapatot tudta meggyőzni, a többiek Züzzenettel maradtak odakint.) Aztán be fogunk bújni az ágy alá és este amikor alszanak, akkor támadunk - magyarázta a csapatának. Vegyétek magatokhoz a gázálarcokat és a hangtompítókat - mondata még utoljára és előreröpült.

Beröpültek.
Minden a terv szerint alakult. A riasztók még ki voltak kapcsolva. Az emberek TV-ztek. Ők simán beértek a hálószobába az ágy alá.
- Mindenki maradjon csendbe. Készítsétek elő a védőfelszereléseiteket! Most estig várunk!

- Mi ez??? - suttogta a Zürge Zümzüm fülébe. Mi ez a hang odakint?
- Nem tudom, de nagyon hangos. (Zümzüm kilesett az ablakon és egy nagyon nagy szúnyogot látott elrepülni, ami ködszerű port szórt szét odakint.) Valami óriásszúnyog - suttogta vissza. (Zümzüm remegett, nem tudta mi történik kint, de rossz érzései voltak.)
- Mi lesz a többiekkel? - folyamatosan ez járt a fejében, de a feladat miatt és az ő csapata miatt koncentrálnia kellett.

Sötétedésig vártak.
Amikor minden elcsendesült és az illatok már annyira bántották az orrukat, hogy nem bírtak tovább magukkal, Zümzüm kiadta a parancsot.
- Támadás! A csapat egyik fele a nullásra csapjon le, az ínyencek meg mehetnek az AB-s felé.

>
A reggel már a lyukon kívül érte őket. Mindenki hiánytalanul megvolt.
- Ezt holnap is megismételhetjük - mondta az egyik legkiesebb szúnyog, aki akár a lyuk mellett is be-, és kifért volna.

Röpültek a többiek irányába. A tábor felől nem jött semmi hang.
- Ezek alszanak már ilyenkor? - gondolkodott magában Zümzüm.
Irtó nagy csend volt, nem hallatszott az őrszúnyog zümmögése sem. Zümzüm aggódva vezette társait.

>
A táborban mindenki halott volt.
Züzzenet csapata és a felnőtt szúnyogok egymás hegyén-hátán leirtva hevertek. Zümzüm és többiek nem értették mi történhetett. Hiszen ők voltak bent, amazok a biztonságos kinti levegőn és mégis mindenki halott közülük. A döbbenet szúnyogszárnnyal fogható volt. Csak Zümzüm tudott megszólalni.
- Taposs csapást és követnek. (Szünetet tartott, mert a torkában dobogott a szíve.) Akik meg nem, azok most itt maradtak, a csapás túloldalán.