Két lövés

A gyerekek beszaladtak a tengerbe...

A férfi két golyót töltött a fegyverbe…

A nő ült a napsütésben. Szellő sem fújt. A felhők nem mozdultak. A tenger hullámai is csak finoman fodrozódtak. Gondolkodott. Gondolkodott, miért jutott ide? A fegyver csőre töltve hevert az asztalon. Nézte. Meredten szemezett a pisztollyal. Nem mozdult semmi. Ő sem. Csak a fejében lévő gondolathullámok csapkodták agyának gátjait. Fel kellene emelni a fegyvert. Fel kellene emelni, a fejéhez tartani, és mindennek vége. Egy lövés, és véget ér minden. A nap továbbra is csak sütött. Az agyán átszűrődött a fény. Belül sötétvilágos képek pörögtek. Az álló félhomályban elő-elő bukkant a reménytelenség. - Szar egy film - gondolta. Jó, hogy vége.
Felnézett az égre. Hirtelen elsötétült. A felhők a nap elé kúsztak. Egy pillanat, és máris erős szél kapott bele az asztal napernyőjébe. Az a pisztollyal együtt felborult. Egy nagy dörrenés. A nő elnézett a tenger felé, és egy hosszú, fényes villám cikázott végig az égbolton. Újabb dörrenés. A nő ijedten nézett végig a parton. - Hol vannak a gyerekek? Szaladni kezdett a víz felé. Látta a kapálódzó gyermekeit egyre beljebb sodródni. Beljebb szaladt a vízbe. Előbb térdig. Majd tovább. Hol a derekáig ért a víz, hol a feje felett csaptak össze a hullámok. Nem tudott tovább menni. Nem tudott úszni. Veszetten, őrjöngve ordított. - Segítség! Segííítség! - kiáltozta a reménytelenségtől elcsukló hangon. Már nem is látta, csak sejtette gyermekei vesztét. Nem segíthetett nekik. Visszafordult... Felemelte a homokból fegyvert, és lőtt.
Azt hitte megkönnyebbül. De nem. A halál csak kínt okozott neki.

A férfi ült a napsütésben. Szellő sem fújt. A felhők nem mozdultak. A tenger hullámai is csak finoman fodrozódtak. Gondolkodott. Gondolkodott, miért jutott ide? A fegyver csőre töltve hevert az asztalon. Nézte. Meredten szemezett a pisztollyal. Nem mozdult semmi. Ő sem. Csak a fejében lévő gondolathullámok csapkodták agyának gátjait. Fel kellene emelni a fegyvert. Fel kellene emelni, a fejéhez tartani, és mindennek vége. Egy lövés, és véget ér minden. A nap továbbra is csak sütött. Az agyán átszűrődött a fény. Belül világossötét képek pörögtek. Az álló félhomályban elő-elő bukkant a reménytelenség. - Szar egy film - gondolta. Jó, hogy vége.
Felnézett az égre. Hirtelen elsötétült. A felhők a nap elé kúsztak. Egy pillanat, és máris erős szél kapott bele az asztal napernyőjébe. Az a pisztollyal együtt felborult. Egy nagy dörrenés. A férfi elnézett a tenger felé, és egy hosszú, fényes villám cikázott végig az égbolton. Újabb dörrenés. A férfi gyorsan végig nézett a parton. - Hol vannak a gyerekek? Szaladni kezdett a víz felé. Látta a kapálódzó gyermekeit egyre beljebb sodródni. Beljebb szaladt a vízbe. Előbb térdig. Majd tovább. Úszott minden erejét összeszedve. A feje felett összecsaptak a hullámok. De ő úszott tovább. Összeszorította fogait, és még vadabbul szelte a vizet.
- Gyertek! Itt vagyok, segítek! - kiáltotta, és megmarkolta az egymásba kapaszkodó két gyereket. Kiérve a partra mindhárman összeesve, hanyatt zuhantak a homokba.
- Életben maradtunk - mondta a nagyobb fiú lihegve.
A férfi felállt, nem szólt semmit. Elsétált a fegyverig. Felemelte a homokból, és a levegőbe lőtt. A fegyver egyet dördült. Még egyszer meghúzta a ravaszt, de csak egy üres kattanás hallatszott. Kissé csodálkozott, ránézett a kezében lévő pisztolyra, majd egy erős hajítással a tengerbe hajította.
Megkönnyebbült. - A halál csak kínt okozott volna nekem...