Az ördög ügyvédnője (4.)

Hányszor szeretnénk, ha lenne még egy esélyünk. Van, hogy ez valami csoda folytán össze is jön. De a csodák se végtelenül jók... főleg, ha az ördög keze is benne van...

László az irodaház takarítójaként dolgozott, mióta Olga belepottyant ebbe az életébe. A mindig mosolygós idős férfi, a kezdetektől különös kedvességgel fordult felé.
- Olgácska, maga olyan nekem, mintha a lányom lenne... - mondogatta. Tudja kedveském, nekem nincs senkim ezen a világon az én drága feleségemen és magácskán kívül. Szomorú..., de valamikor úgy negyven éve, halva született egy gyermekünk. Aztán minden próbálkozásunk hiábavaló volt, a gyerek nem jött össze. Amikor már feladtuk a sajátot, akkor örökbe szerettünk volna fogadni egy kicsikét. Sajnos, akkoriban ez sem volt olyan egyszerű, a rendszer nem engedte... - mondta keserűen a férfi -, így kettecskén éltük le az életünket.

Az egyik hétfőn, Laci bácsi nem ment be dolgozni. Senki nem tudta mi történt vele. Csak pár nap múlva, a halálhíre jutott el a munkahelyére. Egy, a bejárati üvegajtóra kiragasztott gyászkeretes hirdetés tudatta, hogy László nincs többé.

Az iroda kongott az ürességtől. A munka helyett, a falon lévő képek is csak egymást nézegették. Dr. István épp Párizsban pihente ki a beosztottai ügyvédi munkája miatt magára vett terheinek kemény fáradalmait. Nehéz pihenése volt. Helyettük is ki kellett kapcsolódnia. De kollégái sem voltak restek. Ők a munkahelyük alatti kis kávézó teraszán pergették az értékes óradíjuk fárasztó perceit.
Kriszta hosszú szőke hajába túrt - és ezzel a lendülettel -, pimaszul flörtölni kezdett, a nála vagy tíz évvel fiatalabb pincérfiúval. Attila és Vivien közelebb húzódtak egymáshoz, és a tegnapi temetésről beszélgettek. Edina magába zuhanva nézte a habos kávéja melletti két darab, hosszúkás cukros zacskót. - Beleöntsem vagy ne? Egyet vagy mindkettőt? - gondolkodott ezen a fontos problémán. - Béke poraidra Laci bácsi - döntötte el a kérdést, és megédesítette a keserű gondolatai melletti kávéját... két cukorral.

Olga függetlenítette magát a körülötte folyó eseményektől. Pár varázsigét mormolt el a szája szegletében, és egycsapásra a tegnapi temetésen találta magát. - Szerettem ezt az embert. Mindig kedves volt velem - suttogta magának.
A férfi hatvanhét évesen távozott el az e világi életből. A temetésén nagyon sokan kísérték végső nyughelyére. A felesége magányosan zokogott a menet elején. Olga távolról figyelte. Érezte az asszony gondolatait. A bánattól könnyek csordultak ki sötétbarna szemeiből.

- Kezdjük elölről...! - mérgelődött magában.

- Lucifer, a kisöreg senkinek nem ártott, hozzuk vissza az életbe!
- Olgácska, mi a haláltól nem vehetünk el senkit, vissza nem adhatunk életet, ha már egyszer a föld alá került - mondta álságos nyájassággal a lenti főnöke. De egy kis engedményt tehetek, változtatni tudunk. Egy csipetnyit... Persze, csak egy fergeteges éjszakáért cserébe - vigyorgott kéjesen az ördög. Mindennek megvan az ára - kacsintott a lány felé.
Olga megvetően nézett végig a másikon, látta a fejében szálló kénköves gondolatokat, és csak ennyit szólt vissza.
- Ágyazz meg te dög, majd jövök! - és már rohant is intézkedni. Te disznó... - sziszegte távozóban a fogai között -, egyszer még a saját poklod tüzére jutsz te is...

Az idős asszony kezét egy negyvenes nő szorította. László lánya, anyjával összeborulva haladt a gyászmenet elején.
- Anya, apa nagyon szeretett bennünket... Ahogy ezt kimondta, fejében lepörgött a közös életük minden egyes csodálatos perce... Egész életében kettőnkért élt - mondta zokogva a nő.
- Csak kár, hogy csupán ilyen keveset lehettünk hármasban... Ez az élet kevés volt nekünk - válaszolta megtörten az anyja.
- Itt maradtam neked...
- Itt maradtunk egymásnak. Apád is velünk lesz. Örökre...
- Tudom anya - zokogott tovább a lányuk.
Olga fejében zakatoltak a gondolatok. - Ennyit tehettem Laci bácsi. Ezt az ügyet - itt a földön, ebben az életben -, sajnos nem nyerhettük meg, ehhez még egy ördögi éjszaka is kevés volt. Sajnos...
Isten veled öreg barátom! 

Következő rész >>>