A trónörökös

A férfiak szemüvegen át nézik a világot.

Róbert látása egyik napról a másikra romlott meg, amikor a felesége bejelentette.
-Édesem uram, terhes lettem.
Másnap reggel a férfi arra ébredt, hogy homályosan lát. Megdörzsölte a szemét, majd még egyszer, de nem használt, továbbra is tejüvegen keresztül nézett ki a fejéből. Kibotorkált a fürdőbe mosakodni, de azután se lett jobb. Arra gondolt, hogy biztos el fog múlni -annyira nem zavarta-, így besétált a szomszéd utcában lévő munkahelyére.

Ahogy a felesége kerekedett, a látása nem hogy javult volna, egyre jobban romlott. Mondta is.
-Nekem nem az eszem ment el, hogy elvettelek asszony, hanem a szemem világa, hogy felcsináltalak. Az úr áldásával... -és három keresztet vetett a bűntudattól, amiért ezek a szavak elhagyták száját.
De mindig elhagyták..., kilenc hónapon keresztül.

Róbertet nem zavarta a romló látása. Isten büntetésének gondolta, és tűrte. Az okokat nem kereste, mert azok voltak bőven.
Szerencséjére ezzel a kis fogyatékosságával nem lett munkanélküli. A munkáját már behunyt szemmel is el tudta végezni. 15 éves lelkész gyakorlata elég volt ahhoz, hogy azt a pár kis misét, valamint a misebort kivégezze. A lelki gyakorlatokat pedig olyan könnyedséggel vezényelte le, mint a süket Beethoven a 9. szimfóniáját.
A gyónásoknál meg nem szem kellett neki, fül, hogy azokat meghallgathassa.
Ezekhez csak annyi kommentet fűzött.
-Bárcsak az úr a fülem élességét vette volna el. Ha attól, hogy egyszer, kétszer (minden nap) meglestem a sekrestyés feleségét fürdés közben, elvette a látásom, már kész csoda, hogy ennyi bűn hallatán, még hallani enged. Bár ez lehet nagyobb büntetés..., tán -motyorgott magában, és káromkodott kettőt, hármat, majd vetette a kereszteket, általában hárommal szorozva az előzőeket.
Látása megromlása azért pozitív előnyökkel is járt számára.
A fiatal házasok felkészítését így nagyobb átéléssel tudta végezni.
-Lányom, jer közelébb hozzám. Már a szemem nem a régi, meg kell érintselek, hogy tudjam melytökkel beszélek. De ezt csak a lelki felkészítésetek kedvéért teendem.
És ilyenkor az érintések nem maradtak el. Róbert atya, a sekrestyés feleségének megszűnő látásából, a kimaradó örömöket, ezekkel az ujjgyakorlatokkal helyettesítette.

A kilencedik hónap vége felé az asszony már egy hektonyi méretű boroshordóra hasonlított leginkább. Az áldott állapotához illő plusz kilókat megsokszorozva, félelmetes méretekre tágult terebélyessége. Az atya nem tudta, de az úr könyörületessége volt a szeme világának ilyentén romlása, nem annak büntetése.
Amikor eljött az idő, a szülést -a nagyváros messzesége miatt-, a sekrestyés asszony vezette le.
-Lovat is elletettem én már (és a méretekben nem sokat tévedett), mi ez nekem -mondta, és a sivító gyermeket a papunk kezébe nyomta. Fiú lett ez, gratulálok atyám. Apás szülés, ez dívik manapság -és Róbertre kacsintott.
Ha a pap ebből valamit is lát, saját porontyától és nejétől is megretten, de így csak vigyorgott, büszke apa módjára.
-Köszönöm Eszter -mondta félig vakon, és egy csókot nyomott a kis csúnyácska trónörökös kövér, pirospozsgás arcára.

A pap a sokadik deci misebor meghúzása után, a templom egyik padsorába ült le pihenésül. Ahogy ott fészkelődött, és nézett -bor ihlette hangulatában- maga elé (nézett ő, de nem látott), a keze ügyébe egy szemüveg került.
-Mi ez már? -kitapogatta és felvette az okulárét.
Meglepődött.
-Istenem, én látok -és gyorsan lekapta magáról a látóeszközt. Megrettent. -Mi lesz most velem, már úgy hozzászoktam a látványhoz -gondolta (és hirtelen, a sok fiatal bárányának feszes nőiessége jutott eszébe).
A gondolatok sokasága zakatolni kezdett agyában...

Amikor hazaért, lopva feltette a szemüveget, és megnézte kisfiát. (Már messze szebb volt, mint a születés pillanatában. Róbert nem tudta, de csak az isteni gondviselés tette szebbé a gyermeket, meg az anyatej..., na meg persze az apai büszkeség szemüvege.) Elmosolyodott, és tovább ment. Gondolta, meglepi az asszonyát is. (Rossz gondolat volt. Olyan ördögi. Egy paptól legalább is nem autentikus.)
-Most lássuk az asszonyt! -mondta magának, és elindult a konyha felé, ahol nejét sejtette. Az asszony épp az ebédet főzte. Háttal állt a papnak. Az felrakta az új szerzeményét, hogy jobban szemügyre vehesse kedvesét. Bár ne tette volna. Nem ismerte meg feleségét.
-Évám, te vagy az -szólalt meg, levéve a szemüveget, visszanyerve homályos látását.
-Ki lenne más édes uram? -válaszolt vissza az asszony, és felé fordult.
Az atya ismét csak egy foltot látott. Olyan jó nagyot.
-Akkor jó, csak tudod ez a látás, már nem a régi.

Róbert ma is 6 órakor ébredt és sietve indul a templomkertbe. Na nem a rózsákat akarja ily korán kigyomlálni, hanem a reggeli kis szertartását szeretné elvégezni.
A bokrok rejtekében egy tolvajlétra áll a sekrestyésház falának támasztva. A pap felmászik, és a fürdő ablakánál várja a szokásos rituálét.
Ma sem felejtette otthon a szemüvegét,
...mert mint tudjuk, kell a létrához a szemüveg.

.
/Az utolsó 5 szót isten fizesse meg barátomnak, és egyben társszerzőmnek, Nem Tomnak;-)
, ja és a vesszőt is!/