A mi kis tanárunk pályára állt...

Ha van hozadéka annak, hogy tudsz írni, akkor az az lehet, hogy ilyenkor világba írhatod a boldogságod (na meg a félelmeidet).

Boldogság?
Talán csak egy olyan érzés, amit akkor érzünk, ha velünk valami felszabadító történik.
Hét év vagy nyolc, vagy száz? Fogalmam sincs. Talán csak Bill Murray és a mormotája tudja, hogy mennyi szenvedés volt, hogy sikerüljön.
A lányom megcsinálta.
Két lányom van, tudjátok. Nem akarom egyik érdemeit sem kisebbíteni, mert a nagyobb is félelmetes, amit végigcsinált, és ahova eljutott.
Kósza pillanataimban rá is csodálkozom, hogy micsoda kis zseni lett belőle.
Büszke vagyok rá, hogy ilyen embereket sikerült felnevelnünk.
Mindkettő nyitott a világra, jobboldali liberális demokrata. Hogy ilyen nincs a (magyar) köztudatban? Ja, az nem az én hibám, valamikor volt, csak a nagy olvasztótégely magába olvasztotta (kisajátította és eltüntette). Én és a családom ezt az értékrendet vallja, ebben mi nem változunk, mint a környezetünkből a hataloméhes elit és az őket szolgain másolók hada.
Na, nem is erről akartam írni. (Aki magára vette, az úgyse olvas tovább vagy csak gyorsan felír a listájára...)
Az írás a második lányunk sikeréről szólna.
Remélem az előző sorok nem teszik majd parkolópályára az apja görbe tolla miatt. Mert ugye ismerjük a hatalmat, tegnap olvastam Szelényi Zsuzsát a Telexen, a mai világban egy tanárnak (eddig nem mondtam, de most mondom, ezt a pályát nézte ki magának) ugye könnyű parkolót találnia, még a parkolási díjat is jól megfizettetik vele.
Szóval, a lány sok-sok éve egy őrült vállalkozásba kezdett. Kinézte magának a tanári hivatást. Apja után szabadon..., hogy ott se a standardot kövesse, rendhagyó módon a magyar mellé, nem a történelmet kapcsolta, hanem a fizikát választotta.
Miért?
Azt hiszem a jó tanár példamutató és motiváló. Az alap magyar szeretet mellett, volt egy fizika tanára, akinek hála, megszerette a világ másik oldalát is. A humán mellé a reált is.
El nem mondható, hogy az álma megvalósítása érdekében mennyi áldozatot hozott.
Komolyan, mi sírtunk a háttérben helyette, hogy neki könnyek nélkül menjen. Biztattuk, amikor egy-egy rossz tanár megbuktatta, és a felvállalt teendői mellett a nem alvását kicsit még kitolta, napokra, hetekre.
Volt amikor azt mondta nekem. - Apa nem bírom már, kivagyok...
És én elmondtam neki. - Lányom, ha te nem kellesz az iskoládnak, akkor azzal nem te veszítesz, hanem ők. Te értékes ember leszel diploma nélkül is. Te bárhol meg fogod állni a helyed az életben. Max nem az álmaid valósulnak meg, hanem valami más, ami ugyanannyira jó fog lenni. De próbáld még meg! Aztán emelt fővel mondhatod, hogy ennyi volt, én mindent megtettem.
- Apa...
Apa meg sírt belül, mert látta, hogy nem tehet semmit. Erőt adhat. És hiszem, hogy adtam is.
Egy álom lesz meg most már nemsokára.
Hiszek Istenben, nem úgy, mint sok képmutató látszatvallásos. Az én Istenemnek nincs köze a bibliához, az én Istenem bennem van, és ő segített nekünk ebben a lehetetlen küldetésben.
Azt hiszem, hogy jól írok.
De nem tudom leírni, hogy mennyire nehéz volt.
Amikor egy olyan lány, aki megengedhetné magának, hogy csak a tanulásra koncentráljon, és mégis elmegy főállásba tanítani, mert ez az élete..., amikor nincs még kész a diploma munkája, amikor millió könyvet el kellene olvasnia, ezer tudást meg kellene még tanulnia, akkor is az iskolája egyik legodaadóbbjai közt vállal plusz munkákat, közösségi életet épít, összefogja a nála sokkal idősebb tanárkollégáit, biztatja őket a jövőkép kilátástalanságában, akkor én már nem tudom...
Mondanám, hogy megemelem a kalapom, vagy letérdelek az emberi nagyság előtt...
De hát mi tanítottuk, hogy ilyen legyen!
És sírok, ahogy írom ezeket, mert SIKERÜLT!
Nem az a hülye papír, mert olyat sokan kapnak.
Az álma vált valóra a gyerekemnek!
Az, hogy ezt a hatalom összetöri?
Azt is túléljük!
Mert ezt tanította nekem az apám, neki az ő apja és én a lányoknak, ők majd az ő gyermekeiknek. Lesz még itt szép magyar jövő..., amíg vannak ilyen emberek, mint az én kicsi lánykám, amíg maradnak tanárok, akik nem adják fel, addig bízhatunk.
Gratulálok Orsi!