A tanácsadó II., A boszorkány (3.)

Van az, amikor a tudomány, a spiritualitás és ne adj Isten, a kuruzslás szálai összeérnek. Hogy ebből mit hoz ki a Teremtőnk, na azt csak az ördög tudja... Na meg Márta.

A nő álmában egy középkori kivégzésen volt, ahol épp ő volt az áldozat. Tiltott jóslás és boszorkányság miatt akarták őt elégetni a falu lakói. Rúg-kapálódzott, védekezett, de az erőskezű őrzői nem engedték kiszabadulni. - Segítség, segítség! - kiabált hangosan. De senkinek esze ágában sem volt őt megsegíteni. Kikötözték egy cölöphöz, köré máglyarakást raktak, és azt felgyújtották. Ahogy a tűz éget, egyre erősebb hőhullámok törtek rá, amikor egyszer csak felriadt. Csurom víz volt. Lerúgta magáról a paplant, és próbált kis levegőhöz jutni. Már a hálóinge is zavarta. - Vizet! - kiáltotta magának. Menekülni akart a tűz elől, mikor ráeszmélt, hogy csak a saját ágyában fetreng a változókori nyűgjei miatt. Férje ugyanekkor mellette épp az igazak álmát aludta, semmit nem észlelt felesége kínjaiból. - Milyen védelmező az ilyen, aki hagyja máglyán elégni szíve szép szerelmét?! - dühöngött magába Márta, és egy óvatlan mozdulattal kissé bele is rúgott férjébe. - Nesze - járt a rúgáshoz a komment is. - Na nem is lájkolod? A sebzett kan horkant egyet és tovább aludt, mintha nem épp most szabadult volna meg az ő kedvese a pokol tüzétől.

A hajnali kis közjáték után, Márta érthető okokból, kissé fáradtabban ért be a Balassa utcai munkahelyére, ahol gyakorló pszichiáterként dolgozott, majd' harminc éve.
- Szia Márti - köszönt neki az asszisztense. Ránézett, majd ennyit mondott. - Látom ismét visszazuhantál a szakmánk hőskorába, kell a kávé. Sietek.
- Szia Terike. Köszönöm, elkel, ma is durva álmom volt, rosszul aludtam.
- Na mesélj közben! - szólította fel a kolléganője. - Addig míg lehet, utána már csak a betegeid történeteit hallgathatod...
Márta mindig minden esti kalandját megosztotta Terikével. Az utolsó rezdüléseket is elmesélte neki. A mai álma sem volt kivétel. De ma tényleg attól félt, hogy megégetik, és ideges volt, hogy nem fog tudni bejönni dolgozni. Pedig ő csak megjósolta a falu főispánjának, hogy rájuk fog támadni a török. 
- Az meg nem hitt nekem - mérgelődött. - Pedig a villamoson jövet még meg is kérdeztem a chatGPT-t, és ő is nekem adott igazat, Pilismarótot 1552-ben tényleg meglepetés szerűen támadta meg a török - bizonygatta Terikének álma igazát a doktornő.
- Rémisztő - mondta együttérzőn a kolléganője. - Huh, nem lettem volna a boszorka helyében. Mondjuk a tiedben sem.
- Persze, ki akarna egy horkoló vadkan mellet eltölteni egy éjszakát?! - váltott Márta az este tényleges történéseire.
- Na akkor Sándor tuti nem aludna - gondolta magában Terike. De válaszul csak ennyit bökött ki. - Természetesen Mártim, senki.

Eltelt majd' az egész nap. Nap végén egy fiatal nő került sorra.
- Jó napot kívánok doktornő! - köszönt a belépő Noémi.
- Üdvözlöm Noémi! - köszönt vissza Márta, miközben a nő kartonját nézegette a mobil applikációjában. - Ön most először van itt nálam. Ugye?
- Igen - hangzott a válasz.
- Foglaljon bátran helyett, oda - és Márta rámutatott a lány előtt lévő kényelmes ülőalkalmatosságra. - Honnan kezdjük? Miben segíthetek? Nagy vonalakban mondana magáról pár szót, és esetleg érintené a problémát is?

Ahogy a kérdését kimondta, már látta is a helyzetet. Fiatal, elvált anya, egy gyönyörű szép kislánnyal, apa a terhesség alatt megcsalta. Most apuci a másik ribanccal él kapcsolatban, de visszajár szegény asszonykát kezelgetni. Hoppá van itt még mélyebben is valami...

Ahogy az iméntiek felsorakoztak a fejében, a fiatalasszony elkezdte mondani.
- Hááát, nem egyszerű az én életem. Eljutottam oda, hogy valamilyen külső segítség kellene.
- Remek asszonyom, nem mindenki lépi ezt meg - biztatott a doktornő. - Mondja kedves!
- Van egy kislányom, Szilvi, három éves, és van egy férjem, vagyis volt, vagyis van, vagyis van is és nincs is - mondta kissé összezavarodottan Noémi.
- Nyugalom - mondta nyugtatólag Márti. Folytassa csak, én türelmesen hallgatom. 
- Ja igen, a férjem megcsalt, amikor megszületett a baba, és én éjt nappallá téve a kislánnyal foglalkoztam. Aztán ez nem maradt abba. Észrevettem, hogy továbbra is eljárogat. Veszekedtünk emiatt. Én kértem, hogy hagyja abba, de ő csak visszajárt a kurvájához - tört ki egyszerűen a lányból a harag.
Majd mondatai hatására, Noémi sírásba tört ki. De egy kis idő után összeszedte magát. Ekkor Márta kérdezett.
- És most a másik nővel él?
- Igen. De nem ez a problémám.
- Láttam - mondta a doktornő, aztán gyorsan elhallgatott, hogy nehogy lebuktassa magát.
- Visszajár hozzám - sütötte le a szemét a fiatalasszony. - Azért. Csak azért! Én meg nem tudom elengedni. Valami hozzáköt...

Egy pillanatra megállt a szobában még a légkondi által kavart levegő is. A két szék közt épp átszálló légy is gyorsan helyet foglalt, hogy ne zavarjon és érdeklődőn fülelt. Márta erősen gondolkodni kezdett. - Az orvosi diplomám kevés lesz ehhez. Itt többről van szó, mint egy kis kalandozás - morfondírozott magában. 
- Nem egyszerű esettel állunk szemben - szólalt meg végül Márta. 
Ez az emberlány jobban elveszett, mint az elsőre látszik - gondolta még hozzá. - Hogyan tudhatnék akkor én neki segíteni? - kérdezte tovább önmagát.
A lány csendben ült vele szemben, illedelmesen várta az idősebb nőt.
- Noémi, ne ijedjen meg! Van egy rendhagyó ötletem - mondta sejtelmes biztossággal a Márta. 
A lány kék szemeit a nőre fókuszálta. Pupillái kitágultak, és...
- Igen? Hallgatom doktornő.
- Kislány, hisz ön a természetfelettiben?
Önnek ezzel segítenék...

Következő rész >>>