A tanácsadó (reflexió)

Egy nő őszinte vallomása... Avagy a "megírt" befejezést, csak Ő ismerheti...

NE KERESS! NE PRÓBÁLD ÚJRA! - írta utolsó üzenetét telójába, ütött egy továbbítást, majd lesütötte szemeit, és megkönnyebbült bűnbánattal kevert haraggal, dermedten ült az ágyában. - Itt a vége - gondolta, és magába szívta minden dühét. Nem tudta kire haragszik jobban, magára vagy rá, de egy kis könnycsepp szerű bánatot, azért letörölt a szeme sarkából. Egy percig még így maradt. - Ma a fenének sincs kedve így bemenni - döntött. Beteget jelentek. A házastársi ágyuk megértőn, bólogatva marasztalta őt. A nő bebújt paplana melegének magányába, így próbálta melengetni lelkének jégcsapjait. De az üresség jó hőszigetelőként, csak egyre fagyosabbá hűtötte a magányt, ami sötét kígyóként körülölelte. Úgy mínusz 273,14 Celsiusig...

- Miért mentem bele egy ilyen viszonyba? - tette fel dühösen magának a kérdést a nő.
Először is, belém látott.
Célt adott nekem.
Olyan dolgokat vett észre, amik elgondolkodtattak, előrevittek.
Felnéztem rá. Példakép volt számomra.
Bizonyítani szerettem volna. Egy kicsit én magam is vágytam rá, hogy megfeleljek az elvárásainak.
Annyira ügyesen építette a kapcsolatunkat. Mindenre figyelt. Zseniális volt, ahogy a szavakkal játszott. Elmondta helyettem a gondolataimat.
Jól estek azok a figyelmességei, az ajándékok és bókok, amit a páromtól már réges-rég nem kaptam meg. A nőiességem hétköznapi céltalanságából, egy kihívást állított elém. Ismét izgalmasnak érezhettem magam mellette.
Észrevette az értékeimet.
Tudott velem együtt gondolkodni.
Meghallgatott.
Védett engem, félelem nélkül bízhattam benne. Megnyílhattam előtte, elmondhattam neki a gyengeségeimet.
A férjem ellentétét láttam benne.
A lelki sík felől közelítette meg a dolgokat. Megtanultam tőle, hogy kell másképp látni a világot. Elkezdtem figyelni a jeleket...
- Mikor lett sok? - kérdezte önmagát.
Én mindent kockáztattam. Nagyon sérülékeny voltam. Bíztam benne, és ő kijózanított, ELÁRULT!
- De próbált ismét... - gondolkodott tovább.
Az azonban már nem volt a régi. Ő többet adott... Talán. De nekem ekkorra már a minden is kevés lett volna.
- Akkor ennyi volt? - kérdezte utoljára belső lelkét a nő.
Amikor a bizalom elveszik, a többi már kártyavárként omlik össze. Minden, amit addig szerettem benne, az az ellenkezőjére fordult - nézett magába bánatosan.
NE KERESS! NE PRÓBÁLD ÚJRA! - olvasgatta szomorúan utolsó üzenetét telójából... majd nyomott egy törlés gombot.