A tanácsadó (12.)

Amikor a fények nem hazudnak...

A házaspár együtt reggelizett. Telefonjaik az asztalon hevertek, amikor egyszer csak pittyent a feleség mobilja. Viktor ránézett és Erika felé tolta azt.
- Üzeneted van nyuszika - szólt párjának egy bensőséges pillantással együtt.
A nő magához húzta a készüléket és megnyitotta a kijelzőjét. Róbert felugró chatfeje jelent meg neki a jobb felső sarokban. Kicsit elpirult, zavarában köhintett egyet, röviden megköszörülte a torkát, majd mikor látta, hogy férje ismét az újságjának olvasásában veszik, rákattintott a karikában lévő fejecskére...
Róbert: ...akkor 4-kor találkozunk az egyetem mögötti párhuzamos kis utca 19-es számú házában, fent nálam (pirulós jel) Majd felcsöngetsz. Várlak (puszi küldés jel)
Ahogy ezt olvasta, hirtelen hőhullámok törtek rá. Az előbbi pirulása, egy tetőtől-talpig való elvörösödéssé változott. Szerencséjére Viktor ezt nem észlelte.
- Te ma mit csinálsz? - kérdezte őt a férje feltekintés nélkül.
- Délelőtt itthon leszek, ebéd Edittel, később délután meg egy találkozóm lesz az egyik volt profommal.
Viktor az újságot olvasva a reggelijéből is eszegetett. Három fele már nehezen tudott figyelni, így észre sem vette feleségén az izgatottság jeleit.
- Ki a professzor, ismerhetem? - kérdezte egy falat bekapása közben.
- Nem hiszem - válaszolt a feleség -, nem a te érdeklődési körödben oktatott bennünket. Miközben ezt mondta, egy rövid üzenetet küldött. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal pötyögtette a betűit... - Nem szeretek telefonon írni - gondolta közben, de ezen túltéve magát, válaszolt Róbertnek.
Erika: OK (pirulós jel + puszit küldő jel) V. itt, NE írj!
A küldés után pár erőltetett levegővételt követően, a jobb kezének hüvelykujjával megfogta a bal kezének ütőerét és kicsit ott nyugtatta azt. A szívverését figyelte. - Ez nem lesz jobb... - gondolta és próbált nem a délutánon agyalni. - Csak egy barátomhoz megyek. Csak beszélgetni. Mi ebben a bűn? - nyugtatta önmagát a kérdéseivel. Ha részletezném, csak megkavarnám szegény Viktorom fejét... - és ő is bekapott egy falatot a reggelijéből...
- Te merre leszel ma? - kérdezte már megnyugodva, számonkérő ártatlansággal.

Erika könnyen megtalálta a 19-es számot. A kapucsengőn elsőre kiszúrta a Prof. Dr. Kiss-János Róbert nevet. Kicsit vacillált. - Akkor belevágok? - kérdezte magát, majd erőt véve félelmein, csengetett.
- Igen? - hallatszott a professzor hangja.
- Én vagyok, Erika. Beengedsz?
- Gyere, a másodikon vagyok a 2/1-es...
A nő liftezés helyett, inkább felsétált. Szüksége volt egy kis időre. Szeretett volna lenyugodni, de nem tudott. Fejében férjének bánatos sziluettje rajzolódott ki. - Ne már! - hessegette el azt a nő. Még egyszer arra gondolt, hogy visszafordul, de az erősebb énje továbblökdöste.
Róbert az ajtóban várta.
- Szia! Gyere beljebb - tessékelte be a férfi az érkezőt.
- Szia! - mosolyodott rá Erika. Zavarban vagyok - mondta még, majd egy tétova puszit adott a férfinek, amit az hasonlóan viszonzott.
Erika körbenézett a nappaliban. A berendezés puritánságot és praktikumot sugárzott. Egy teljes falon könyvespolc, telis-tele könyvekkel. - Kis könyvtár - nézelődött, vizslatva annak tartalmát. Egy másik falon képek és egy nagy TV. Az ablakokon a délutáni lemenő nap fénye szűrődött be. - Minden a helyén van - gondolta... Ez egy kissé megnyugtatta. Azt érezte, hogy a hely szelleme már vele van... de a nyugtalansága azért részben megmaradt.
- Miért vagy zavarban? - kérdezte Róbert. Vagy vagyunk? - kérdezett tovább.
- Szerinted? Normális vagyok én? Szerelmet vallok egy vadidegennek, majd felmegyek a lakására - mondta, és ijedt szemekkel nézett a másikra. Egy száz évvel idősebb pasinak...
- Azért annyival nem vagyok öregebb, talán kilencvenkilenc - próbálta oldani a feszültséget a férfi. Ülj le a kanapéra, én meg ideülök veled szembe. Ha engedik öreg csontjaim...
- Mi történik velem?
- Velünk - pontosított Róbert. Amúgy fogalmam sincs. Valami vagy valaki nagyon szeretné, ha mi egymásra találnánk.
- Mondtam a szabályokat! - riadt meg a nő.
- Igen. BARÁTOK! Nagybetűvel és felkiáltójellel - nevetett a férfi.
- Szerinted lehet? - és a kérdése közben Erika a szemben ülő térdére rakta egy pillanatra a kezét. Létezhet férfi-nő barátság? - kérdezte és elkeseredetten várt egy igenlő választ.
- Attól függ, ez nekünk mit jelent.
- Nem akarom megsebezni Viktort! - jelentette ki határozottan Erika és hirtelen elvette a kezét a férfi térdéről, hátradőlt és keresztbe fonta a karjait maga előtt.

A beszélgetés már majd egy órája tartott.
Róbert előbb üdítővel és kis süteménnyel, majd később frissen főtt kávéval kínálta vendégét. Udvariassága és távolságtartása tetszett a nőnek. A gőzölgő kávé - mint egy varázsillat - ismét előcsalta belőle az eddigi érzéseit. Iszogatva kávéját, figyelte Róbertet, ahogy az magyaráz. Mesélt a családjáról, az egyetemről, de elmesélte a felesége küzdelmét a betegségével is. Nem tudta miért, de ez megint előhozta azokat az érzelmeit, amik miatt itt van. Ismételten azt érezte, hogy szeretne a férfihez bújni, megölelni őt.
... és megérintette a térdét. De most kissé hosszabban, hogy érezze annak rezdüléseit. Közben nagy nyitott szemekkel figyelte, ahogy a professzor beszél. Próbálta átvenni a férfi rezgéseit. Nem értette mit érez. - Hiszen szinte semmi másról nem beszélünk, csak másokról. Magunkról, az érzéseinkről semmit - gondolta. Mégis, valami olyan kapcsolat van köztünk, amit a szavak nem tudnak leírni...
Ahogy Róbert beszélt, figyelte Erika reakcióit. Érezte a belé hatoló tekintetet. Magában számolta, hogy beszélgetésük alatt a nő háromszor tette a lábára a kezét. Ő nem viszonozta. Nem merte. Csak zavartan beszélt tovább és tovább. Nem tudta, hogy meddig mehet el, félt magától, a helyzettől, az érzelmeinek kiömlésétől...
Vigyázni akart rá, óvni szerette volna Őt.
- Miért vagyok én itt? - kérdezte egyszer váratlanul Erika.
A pillanat megállt és hosszú perceknek tűnt. A nappalit már csak a kinti lámpák beszűrődő fényei világították meg. A férfi és a nő mélyen egymás szemében kutattak.
- Te vagy az okosabb - mondta a nő. Vajon mit szeretnénk mi? - Csak tapasztaltabb - helyesbítette magában a férfi.
- Csak azt, amit a társunktól nem kaphatunk meg.
Erika gondolkodott. - Igen, pontosan. Róbert egy plusz szelet, amit annyira keresett Viktorban. A szellemesség, a humor... egy olyan szentimentális vén bohóc...
Eközben Róbertnek is a kérdés körül forogtak agysejtjeinek fogaskerekei. Neki egyszerűbb volt a válasza... - Mindent - gondolta.

Következő rész >>>