Az utolsó esély (4.)

Figyeljetek jól az álarcok mögé.

Kelna aggódásai kibírhatatlanok voltak. Ezzel aztán a mellé beosztott őrangyalokat is a sírba kergette, de legalább is vissza a Mennybe. Akció közben az idegeskedései miatt sok bakit követett el. (Csak nektek súgom meg, a háta mögött mindenki csak kétbalkéz angyalnak hívta.) A rábízott emberek általában gyorsan elvesztették az egyik őrzőjüket, többnyire persze őt. Kelnának azért jó tulajdonságai is voltak; ha baj volt nem gondolkodott, cselekedett. Persze néha jobb lett volna, ha nem csinál semmit...

- Ketten maradtunk - szomorkodott Zemita -, Szira azóta a pokol tüzén pörköli a szőrt a lábáról.
- Ne mondd már, én rettegek a kénszagútól - tördelte a szárnyait idegesen Kelna.
- Lehet nem is olyan rossz neki. Azt pletykálják, hogy a pokol tele van jobbnál-jobb ördögfiókákkal.
- Te mindig ezzel jössz. Nem volt nekünk épp elég bajunk a múltkori pasizásból?
- Jaj, nehogy már a cuki fickókra, meg arra a kis piálásra kend! A villám csapott le a kis Petire, nem Ámor nyila szúrta tévedésből fenékbe.
- Többé nem nézünk rá egy földi pasira sem, piaillat szipuzás is letiltva! - jelentette ki tőle szokatlan határozottsággal Kelna.
- Ne mááár... - nyafogott egy kicsit Zemita.
- Majd a pokolba, ha odajutsz, ihatsz a lenti kotyvalékokból, és játszhatsz az ottani rosszfiúkkal - mordult fel a másik angyal.

***

Ugye az emberekről nem illik a hátuk mögött beszélni..., rosszat végképp nem, de az Úr mögött nem is tudna az emberlánya. Ő az aki mindenütt van, és a fal helyett is füle van. Így aztán nincs oly dolog, amiről Ő ne tudna. Amit most itt írok, az is az Ő tudtával történik. Mernék én ezután, mint beszélő, rosszat írni róla?! Mindegy is, írom az igazságot, és ti majd pálcát törtök felette..., ha mertek!

***

- Lányom, ma meglátogatjuk a poklot - mondta az Úr sejtelmesen.
Szira tudta, ez lesz angyaléletének utolsó útja, beletörődve bólogatott. Ahogy utoljára még körbe próbált nézni a mennyei nyugalomban, egy villanás hasított belé, és Szira már is lent találta magát a gonosz sötét bugyrában. A bűz undorító volt. Majdnem elhányta magát. Nem volt elég, hogy másnaposan fel kellett lifteznie a Földről a Mennybe, most nagy sebességgel a pokolba zuhant.
- Na lányom, meg is érkeztünk - csapott az angyal fenekére az Úr.
- De Uram, ez a popóm volt! Ez nem járja! - szólalt meg felháborodva Szira. Mi lesz a büntetésem? - kérdezte öntudatosan az angyal.
- Lányom, csupáncsak segítened kell majd nekem - mondta az Úr -, te leszel itt lenn az új személyi asszisztensem. Csak egyre kell majd figyelned, hogy semmire ne figyelj! Hunyd be a szemed és semmit se láss, és semmire ne emlékezz majd! Addig is míg átöltözöm, tied a felmosás. Mennyei munka, a bűnötökért cserében - kacsintott az Úr, és a következő pillanatban már híre-hamva sem volt.
Szira körbelesett, és egy kénszagú felmosóvödör állt a lába előtt.
- Személyi asszisztens..., na igen..., takarítónő..., netán a vén kujon ágyasa leszek - húzta el a szája szélét az angyal -, itt a pokolban fogok senyvedni örök életemre.
Ahogy az angyal ezen morfondírozott, hirtelen az ördög árnyékát vette észre maga előtt. A lány kővé dermedt.
- Mi van édesem, megtaláltad a seprűnyelet? Jól áll neked - vigyorgott a kénszagú, majd egy kéjes szemvillanással végigmérte a halálra ijedt Szirát. Én vagyok az, nem kell beijedni, csak hobbiból ördögösködöm néha - pirult el az Úr, és kicsit elszégyellve magát, magyarázkodni kezdett. A ferde estéimet itt szoktam múlatni. Most miattad azonban, megtettem ezt a külön utat. Még be is öltöztem, ahogy illik.
- Deee... - Szira alig jutott levegőhöz -, akkor ördög vagy Isten?
Az Úrnak esze ágában sem volt válaszolni.
- Gyerünk édesem, javítsuk ki az időt, aztán majd meglátjuk mi lesz.
Az Ördög (vagy Istennek is mondhatnánk, ha a szebbik ruhája van épp rajta), mutatva az utat, a pokol egyik bugyra felé lökdöste Szirát.

- Akkor emeld meg lányom, én meg lökök rajta egy kicsit. Vissza kell állítanunk az időt, ha már odafenn miattatok el kellett tekergetnem.
Szira minden erejét összeszedte, nagy levegőt vett, és próbálta megemelni az időkerék tengelyét. Az ördögnek öltözött Úr könnyedén visszapattintotta a kimozdult perceket, majd elégedettem összesimította a két tenyerét, és leporolta róla az idő homokszemeit. Ezzel is megvagyunk, akkor irány a dorbézolás, lent várnak bennünket az ördögfiókáim. Rég láttak már ilyen friss húst - paskolta meg ismét az őrangyal hátsóját az Öreg.

***

Pár napi mulatozás után Szira kimerülten dőlt le az egyik sötét sarokban.
- Lányom ne tétlenkedjünk, itt elvégeztük a dolgunkat. Irány a Mennyország. Te a szolgálataidért kapsz egy utolsó esélyt, visszamehetsz a társaidhoz. De egyet jegyezz meg, többet nem hibázhattok, mert akkor a pokol tüzére kerültök mindhárman.
- Uram, én nem emlékezhetek majd semmire, Te kérted! Mert ha igen, akkor annak nagy árát fizetnéd. Ugye nem kell mesélnem senkinek a Te harmadállásodról?
- Lányom, te zsarolsz engem?
- Uram, én csak be szeretném tartani, amit kértél tőlem. Nem akarok emlékezni a bűneidre!
Az Úr elmosolyodott, majd ennyit mondott.
- Édesem, egyezzünk ki döntetlenben.

***

- Mesélj nekünk! - szólalt meg örömtől sugárzó arccal Zemita. Mi volt odafenn?
- Vagy odalenn? - kérdezte Kelna.
Szira csak csendben mosolygott. (Hiszen tudta, hogy az Öreg mindent hall és lát. Sőt most tuti, hogy őket lesi..., na meg majd este tusolás közben...)
- Lányok! Az ördög által felénk köpött mérge marja ki gyermekei szemét.
A két őrangyal összenézett - megártott neki az út, gondolták -, majd megölelték a visszatért társukat.
- Soha többé nem hibázunk! - szólalt meg Kelna.
- De azért jó lett volna tudni, milyenek odalenn az ördögfickók - mondta kicsit savanyú képpel Zemita.
- Isteniek - gondolta magában Szira.

.
***

Utószó:
Hát, ez az írás elég nehezen született meg. De annyiszor megígértem nektek, hogy befejezem végre, hogy már méteres lett az orrom. Attól meg nem láttam a billentyűimet. Így, kénytelen voltam faragni rajta, hogy kész legyek szegény angyalokkal.
A sorozatot ajánlom mindenkinek, aki már elfelejtette hogyan is kezdődött, és azoknak, akik most tanulnak visszafelé olvasni...